Csepregi Éva radikális döntése: „Nincs helye a visszahízásnak – mert akkor katasztrófa van”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
A jövő hangjai - sok újdonsággal és egyedülálló tehetségtámogató programmal startol a Budapest Park
A Budapest Park idén az eddigieknél jóval sűrűbb programnaptárral nyit – és már az első pillanattól érezni lehet, hogy valami megváltozott. A tér ismerős, mégis új arcát mutatja. A nagytánctéren például ipari robotkarok jelentek meg, amelyek egy autógyárból érkeztek, és új életet kaptak a Parkban. 22 órától működésbe lépnek: fényekkel és füsttel válnak a tér részévé, egyszerre futurisztikusak és játékosak. A fények is átrendeződtek – a nagytánctér felett új struktúrába kerültek, szinte mennyezetet rajzolva a közönség fölé, miközben a Park több pontja, köztük a Retro kert és a Domb is új világítást kapott.
Az idei szezonban nemcsak a tér kap új formát: hamarosan érkezik a Budapest Park Legendái merch kollekció, amelyben számos fellépő is részt vesz. A kezdeményezés arra a gondolatra épül, hogy a Park 15 éve az a hely, ahol a zenekarok a legnagyobbat merik álmodni – most ugyanez jelenik meg a limitált sorozatban is. Emellett tervben van az ÖN – Belső Terek kollekció is, amely a Hagyd kint a valóságot szlogen köré épül, és a Park belső, élményalapú, összművészeti világát fordítja le tárgyakra.
A látvány mellett a technikai fejlesztések is hangsúlyosak. Idén a nagytánctér került fókuszba: a cél, hogy minél több pontból legyen közvetlen rálátás a színpadra. Ennek részeként a keverőállás pozíciója oldalra kerül, a körpult új helyet kap, tetején egy terasszal, így a tér szerkezete és a koncertélmény is átalakul. A vendégélményt a nagytánctér látképének letisztultságán túl több praktikus fejlesztés is segíti.
A biztonságos szórakozás a Budapest Park működésének kezdettől fogva alapja, amelyet idén további elemekkel erősítenek. A Vibe Team idén már fix, könnyen megtalálható ponton is jelen lesz: a speciálisan képzett csapat helyszíni segítségként működik, akikhez a látogatók bármilyen kérdéssel vagy problémával bizalommal fordulhatnak. A Park emellett továbbra is együtt dolgozik megváltozott munkaképességű kollégákkal: a tavalyi pozitív tapasztalatokra építve idén is folytatják a közös munkát, erősítve egy nyitottabb és befogadóbb működést. Emellett edukációs tartalmakkal is készülnek, amelyek a fiatal koncertezőket és szüleiket segítik a tudatos és biztonságos bulizásban. A hazajutást egy saját fejlesztésű, élő adatokkal dolgozó rendszer támogatja: a merch shopnál található kivetítőn csak azok a közösségi közlekedési járatok jelennek meg, amelyek még biztonságosan elérhetők – rohanás és felesleges kockázat nélkül. Emellett taxi partnerrel és sofőrhívó szolgáltatással is együttműködnek.
Hazai nagy dobások
Az idei évben sem lesz hiány a legnagyobb hazai sztárokból a Park nagyszínpadán. A tizenötödik évad - ahogy azt a korábbi években megszokhattuk - egy exkluzív “próbanappal” indul április 22-én, ahová kifejezetten a Park leghűségesebb látogatóit várják: a SOUNDCHECK lényege, hogy a vendégek nem tudják, pontosan milyen koncertre érkeznek. Ez idén sincs másképp - a szervezők annyit árultak el, hogy az estét egy fiatal, tehetséges rapper nyitja, majd egy stílusokon és generációkon átívelő örömzenélés veszi kezdetét, ahol több mint 15 ismert zenészt láthatunk a színpadon és igazi A-listás sztárok adják majd egymásnak a mikrofont.
A “hivatalos” nyitónapon a “Park-életérzést” is megéneklő Irie Maffia rúgja be az ajtót, majd koncept koncerttel érkezik a Vad Fruttik, amit egy fergeteges Necc Party követ, a hétvége pedig a Mirror Glimpse első önálló Parkos koncertjével zárul. De nem ők az egyetlen elsőbálozók az idei évadban: “Ne keresd az értelmet!” című koncertje Co Lee ígérete szerint eddig karrierjének legnagyobb show-ja lesz; Szabadság, Szerelem című új nagylemezét mutatja be Mehringer; igazi hetedhétországra szóló lagzival készül Dánielfy, és behúzza az Extázisban az X-et Bongor.
Lesznek idén igazi visszatérők is: csak két koncert erejéig áll össze az idén kb. a 30. születésnapját ünneplő Heaven Street Seven és a Kistehén is. De hosszú kihagyás után láthatjuk a Park színpadán HOBOt, aki egy különleges, Mesél az erdő című műsorral készül. És ha már a különleges tematikáknál tartunk: igazi folk fesztivált varázsol a Csík zenekar, olyan vendégekkel, mint a Szabó Balázs Bandája vagy a Besh O drom és a táncház is kiemelt szerepet kap – az idei évadban a népzenei események nagyobb hangsúllyal jelennek meg a programban. A Mastercard támogatásával valósul meg több kiemelt produkció is, köztük a Csinibaba Táncdalfesztivál is: a Katona József Színház és a Budapest Park közös műsora új dalokkal, izgalmas látványvilággal, valamint a ’80-as évektől a ’90-es évek közepéig tartó időszak sodró világának, a rendszerváltás éveinek legnagyobb slágereivel várja a nézőket; tizenötödik jubileumát ünnepli az ország egyik kedvenc tánczenekara, a Csaknekedkislány; a magyar pop aranykorába utazhatunk a Neoton Famíliával, és az élénk színek és illatok világába invitál a Blahalouisiana.
A lista közel sem teljes – a már meghirdetett megannyi nagy volumenű koncert mellett a közönség még számos bejelentésre számíthat. További, kiemelt hazai produkciók is helyet kapnak a programban, köztük olyan előadók, akik több alkalommal, akár dupla- vagy tripla koncerttel lépnek majd színpadra.
Világsztárok
A világ leghíreseb fesztiválja, a Coachella után a Parkba is elhozza nagyzenekaros felállását az elektronikus zene egyik legismertebb úttörője, Moby; önálló koncerttel tér vissza Budapestre a francia–algériai származású DIY-ikon, Rilès; a 2000-es évekbe repít vissza Jamaica egyik leghíresebb sztárja, Sean Paul; először jön Magyarországra az egyik legmegbízhatóbb slágergyáros, Charlie Puth; harmadik alkalommal érkezik a Parkba a francia szupersztár, ZAZ; a Sex Pistols featuring Frank Carter megmutatja nekünk, mi is az az igazi punk; legendás élőzenei világába kalauzol el minket az ausztrál elektronikus zene meghatározó formációja, az Empire of the Sun; a hipnotikus technót és a rézfúvós hangzást ötvözi a MEUTE; garantáltan ütős estét ígér a Papa Roach és a Trivium; új albumát is bemutatja nálunk a többszörös platinalemezes világsztár, Jason Derulo; szintén friss anyagot mutat be a lo-fi antipopsztár Mac DeMarco, illetve a chicagói punknégyes Rise Against; 25 éves pályafutása alatt először látogat el hazánkba az A Perfect Circle, csak úgy, mint az izlandi indie-folk zenekar Of Monsters and Men; első önálló budapesti koncertjére érkezik az egyik legmenőbb brit post-punk zenekar, az IDLES; tavalyi ígéretét - miszerint headline koncerttel jönnek vissza hozzánk - váltja valóra a Palaye Royale; szívbe markoló dalaival tér vissza LP, aki szólókarrierje előtt olyan popikonoknak írt dalokat, mint Cher vagy Rita Ora - utóbbi szintén megfordul idén a Park színpadán; 9 év után visszatér a provokatív sokk-rock sztár, Marilyn Manson és ismét hatalmas táncos éjszakát varázsol a Parov Stelar.
Lead kép: Budapest Park, Sinco


























