Sztárok

Cicciolina hajlandó ágyba bújni Vlagyimir Putyinnal - ezt kérné cserébe az orosz elnöktől

Létrejöhetne egyáltalán a találkozójuk?

Nem ez az első alkalom, hogy Cicciolina ilyesfajta (csak rá jellemző) "békemisszióra" vállalkozik, hiszen korábban a 2006-ban kivégzett iraki diktátort, Szaddám Huszeint is megkereste egy kísértetiesen hasonló ajánlattal. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy mi az oroszok hivatalos válasza, sőt minden jel arra mutat, hogy a Kremlt hidegen hagyja a magyar celebritás által felvázolt furcsa ötlet. Vlagyimir Putyin ráadásul nem igazán szokta használni a közösségi médiás felületeket, tehát valószínűleg botorság volna arra várni, hogy az orosz elnök személyesen - mondjuk az Instagramon keresztül - válaszol majd Cicciolinának.

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy az egykori pornósztár terve egyáltalán eljuthatna a megvalósulásig. Régóta rebesgetik ugyanis, hogy Vlagyimir Putyin voltaképpen végóráit éli: súlyos betegséggel küzd, mely lassan elnöki teendői ellátását is lehetetlenné teszi. Nemrég egy meg nem nevezett orosz oligarcha beszélt arról, hogy Putyin vérrákban szenved, s az ukrajnai invázió előtt komoly műtéten is átesett.

Cicciolina egyébként számos közbotrányt okozó megnyilatkozása révén is ismertté vált. Tevékenykedett már fotómodellként, a nyolcvanas-kilencvenes években az Olasz Köztársaság parlamenti képviselője volt, sőt zenei műsorok elkészítésében is közreműködött.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Vlagyimir Putyin veszélyesebb, mint Hitler vagy Sztálin - figyelmeztetett szerdán Lengyelország miniszterelnöke, aki az orosz zsarnok "szörnyű ideológiájának" felszámolására szólította fel a világot.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.