Máig nincsen magyarázat a színésznő rejtélyes halálára: bátyja 13 évvel a tragédia után sem adta fel, rendületlenül keresi a válaszokat

Brittany Murphy bátyja, Tony Bertolotti több mint tíz évvel húga elvesztése után is az igazságot kutatja, ugyanis meggyőződése, hogy a néhai színésznő gyilkosság áldozata lett.

A mai napig nem tisztázódott, mi történt valójában

Mindannyian jól ismerjük Brittany Murphy tragikus történetét: a színésznő mindössze 32 éves volt, amikor 2009. december 20-án életét vesztette meglehetősen rejtélyes körülmények között. A vizsgálatok szerint a fiatal tehetség halálát vérszegénység, tüdőgyulladás, valamint különböző gyógyszerek kombinációja okozta, ám a boncolás során több nehézfém jelenlétét is kimutatták a hajában, ami pedig mérgezésre utalhat – édesapjának szent meggyőződése volt, hogy ez áll a történtek hátterében, s halála napjáig próbálta kideríteni az igazságot, valamint azt, mi történt pontosan a lányával azon a végzetes napon. Az esetet tovább bonyolítja, hogy Brittany a sokak által furcsának tartott férjével, Simon Monjackkel, valamint az édesanyjával, Sharonnal élt együtt egy hatalmas hollywoodi villában, ahol teljesen elszigetelték magukat a külvilágtól, és szinte semmit sem lehetett tudni arról, mi zajlik a zárt ajtók mögött. A színésznő halála után öt hónappal a 40 éves forgatókönyvíró-rendező férj is elhunyt ugyanabban a házban, ráadásul ugyanolyan körülmények között. A Spinédzserek, a Nagydumás kiscsajok, valamint a 8 mérföld néhai sztárjának bátyja továbbra sem adta fel, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire, ugyanis az elmúlt években számos furcsaságra és megmagyarázhatatlan tényezőre lett figyelmes a tragédia kapcsán. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Brittany Murphy 12 évvel ezelőtt, 2009. december 20-án távozott az élők sorából. A fiatal tehetség jó barátságot ápolt Drew Barrymore színésznővel, akivel a tragédiát megelőző években arról beszélgetett, miképpen szeretne meghalni.

Leadfotó: Vera Anderson/WireImage/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.