Sztárok

Botrányba keveredett Boris Johnson: csúnyán lebukott a brit miniszterelnök, egy buli miatt kell magyarázkodnia

Kedden kiszivárgott belső feljegyzések szerint a brit kormány által 2020 tavaszán elrendelt első járványellenes zárlat idején rendeztek nagyszabású kerti összejövetelt a londoni miniszterelnöki hivatalban.

Kirobbant a botrány

Az ügyet az ITV brit kereskedelmi televízió hozta nyilvánosságra, miután eljutott hírszerkesztőségéhez egy email, amelyben Martin Reynolds, Boris Johnson miniszterelnök személyi titkára hív meg tisztviselőket 2020. május 20-ra egy kerti partira. A BBC közszolgálati médiatársaság kedden idézett forrásai szerint a rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Johnson és felesége, Carrie Symonds is. A meghívóban szerepelt az is, hogy "italt mindenki hozzon magával". A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében - amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak - kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást. Néhány héten belül egyébként ez a második hasonló botrány Johnson körül.

Decemberben nyilvánosságra került, egybehangzó sajtóértesülések szerint 2020 végén, a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt újabb szigorú korlátozások megsértésével karácsonyi partit rendeztek a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. A kedden kipattant újabb botrány után a londoni rendőrség közölte, hogy "az ügyről napvilágot látott széleskörű médiabeszámolók nyomán" kapcsolatba lépett a brit kormány munkáját összehangoló kabinetirodával. A Scotland Yard egyelőre nem tért ki arra, hogy indul-e az ügyben hivatalos rendőrségi vizsgálat. Boris Johnson többször is határozottan cáfolta, hogy a Downing Street-i stáb bármilyen akkori előírást megsértett volna, de a partiról szóló értesülések azóta is makacsul tartják magukat. A brit miniszterelnök nemrég újabb kijelentést tett.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?