Gyógyíthatatlan betegségben szenved a népszerű magyar énekesnő: ritka kór támadta meg a 31 éves sztár szervezetét

Bata Adriennért egy ország rajongott pár évvel ezelőtt: az énekesnő Barbee művésznéven vált ismertté, és hamar az egyik legfelkapottabb sztár lett belőle a 2010-es években – bár mostanában kevesebbet hallani róla, mint korábban, ma is a popszakmában tevékenykedik.

Emlékszel még rá?

Fluor, SP, Barbee – csak pár név azon sztárok közül, akik egykor a VIVA TV slágerlistájának élén tanyáztak több dalukkal is, ezáltal pedig igazi tinibálványokká váltak. Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Barbee 2008-ban robbant be a köztudatba az Ébressz fel című videoklipjével, egy évvel később pedig már első albumjával, a Popsztárral debütált, aminek borítóját épp SP, azaz Éder Krisztián fotózta. Barbee ekkortájt hatalmas népszerűségre tett szert, zenéi rendre a hazai slágerlisták élén landoltak, így nem volt meglepetés, hogy 2010-ben ő nyerte el a Legjobb Női Előadónak járó díjat a Viva Cometen. Karrierje csúcsán azonban úgy érezte, elég volt, szünetre van szüksége, így civil életet kezdett élni szülővárosában egészen 2017-ig, azóta ismét mikrofont ragadott, és sorra örvendezteti meg hű rajongóit legújabb szerzeményeivel. A 31 éves énekesnő magánélete sem lehetne jobb, hiszen nemrég férjhez is ment, egészsége azonban sajnálatos módon korántsem olyan jó, mint élete más területei, ugyanis kiderült, hogy gyógyíthatatlan kór támadta meg szervezetét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Salma Hayek smink nélküli fotójáért rajong most az egész internet, ami nem csoda, hiszen a színésznő brutálszexi 55 évesen is, mindenféle kozmetikai beavatkozás vagy retusálás nélkül.

Leadfotó: Instagram/barbeemusic

Oldalak

Lifestyle
Hatalmas felháborodás kíséri a népszerű divatinfluenszer gyermekének születését. A követők képtelenek elfogadni a kicsi nevét, az anyuka viszont zseniális módon vágott vissza.
Lifestyle
A készenléti üzemmód és az üresjárati veszteség észrevétlenül pörgeti a villanyórát a sötétben. Megmutatjuk, melyik az az öt rejtett áramfaló berendezés, amit még ma érdemes kihúznod a falból.
Home&Design
Évekig úgy tűnt, hogy az állatminta lassan kikopik az otthonokból, vagy legalábbis a merészebb dekorőrültek kedvencének marad meg. Most azonban valami egészen furcsa történt. A trend visszatért, de...
Utazás
A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt, amit a tökéletes európai kikapcsolódásról gondolunk. Pálmafákkal...
Sztárok
Valóságos protokollháború robbant ki a hétvégi királyi menyegző után. Kamilla királynő olyan öltözékben jelent meg az ünnepségen, amellyel porig tiporta a legfontosabb esküvői hagyományt.
Fashion&Beauty
A gyöngyös táskák idén nyáron mindenhol feltűnnek – és nem véletlenül. Ezek a különleges kiegészítők egyszerre romantikusak, elegánsak és játékosak, miközben a legegyszerűbb outfitet is pillanatok...