Magányosan halt meg a legendás magyar tévébemondónő: idős korára tönkrement lelkileg Baleczky Annamária

Baleczky Annamária gyönyörű, s egyben kivételes tehetségű tévébemondó volt. Sosem az ismertség vagy a népszerűség hajtotta a munkájában, később pedig a halálos ágyán sem tudta feldolgozni, hogy mellőzték a képernyőről.

Kivételes karrier

Baleczky Annamária 1947. december 13-án látta meg a napvilágot Budapesten. Húszévesen a XII. kerületi tanács előadója lett, s négy esztendőn át irodistaként tevékenykedett, mígnem 1971-ben a Magyar Rádió alkalmazásába állt. Egy ideig a politikai adások főszerkesztőségén dolgozott, s bár teljesen meg volt elégedve a rádiós munkával – nem is igazán kívánkozott képernyőre kerülni –, hamarosan óriási lehetőség találta meg, egy barátja ugyanis beajánlotta az egyébként kivételes adottságokkal megáldott, gyönyörű lányt a televízióhoz. 1973-ban kezdődött el igazán a pályafutása, amely 26 hosszú éven át ívelt felfelé: Annamária konferálta az Esti mesét, a Híradót, különböző filmeket, emellett szerepelt szilveszteri műsorban, vezette a lottósorsolást, valamint 1980-ban, mint narrátor szerepelt Bódy Gábor Nárcisz és Psyché című alkotásában. A sikeres életút, a szakmai elismerések és a rajongók szeretete ellenére végül magányosan, egy idősek otthonában hunyt el. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A ’60-as években férfiak milliói szerettek volna a gyönyörű Anita Ekberg kegyeibe férkőzni: a svéd származású színésznő bárkit azonnal levett a lábáról, élete utolsó éveit azonban magányosan töltötte.

Leadfotó: Facebook/ Szocializmus hagyatéka

Oldalak

Egészség
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a...
Lifestyle
Bár a Pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia azonnali hatállyal menesztette U14-es leánycsapatának gyógytornászát, a háttérben meghúzódó szexchat-botrány részletei még mindig sokkban tartják a...
Sztárok
Elindult a Séfek Séfe nyolcadik évadának forgatása, és máris egy váratlan visszatérő borzolja a kedélyeket. A rajongók nagy örömére újra feltűnt Lukasz, a korábbi évad egyik legemlékezetesebb...
Sztárok
Hatalmas a boldogság Hollywoodban: Kaley Cuoco az Instagram-oldalán, egy végtelenül imádnivaló családi fotósorozattal tudatta a rajongókkal, hogy vőlegényével a második közös gyermeküket várják.
Lifestyle
A rózsa a kertek egyik legszebb éke, ám a dús virágzáshoz nem elég a rendszeres öntözés és metszés. A tapasztalt kertészek szerint az is sokat számít, milyen növények kerülnek a rózsabokor közvetlen...
Lifestyle
Súlyos csapást mér az online vásárlókra az adóhatóság legfrissebb közleménye. Július 1-től könyörtelenül véget ér az Európai Unión kívüli, filléres csomagok aranykora, és mélyen a zsebünkbe kell...