Hosszantartó betegség után elhunyt a Vígszínház egykori színésze, Sörös Sándor

74 éves korában meghalt Sörös Sándor, az Őze Lajos-díjjal és Fényhang-életműdíjjal kitüntetett színművész.

A Vígszínház társulata közleményben tudatta a hírt, amelyben nemcsak egy kollégától, hanem egy korszak meghatározó alakjától búcsúztak

A színház falai között eltöltött tizenhat éve alatt Sörös olyan természetességgel simult bele a társulat életébe, mintha mindig is oda tartozott volna, és olyan szerepek sorát hagyta maga után, amelyek ma már a magyar színháztörténet részei.

Sörös Sándor 1951-ben született Budapesten, és már fiatalon a színpad felé fordult. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában végzett 1974-ben, és tanára nem is engedte el: azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz. Ez a gesztus nemcsak a tehetség elismerése volt, hanem egy olyan pálya kezdete, amelyben Sörös a társulat egyik meghatározó tagjává vált. A Vígben töltött tizenhat év alatt közel negyven szerepben állt színpadra, és minden alakításában ott volt az a csendes, mégis erőteljes jelenlét, amelyet a kollégák és a nézők egyaránt nagyra tartottak.

A korszak ikonikus előadásai között ott volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Kőműves Kelemen, a 30 éves vagyok, a 22-es csapdája, a Sanda bohóc, Az öreg hölgy látogatása, az Álomkommandó és az Ahogy tesszük. Ezekben a produkciókban Sörös nem egyszerűen szerepeket játszott: karaktereket teremtett, akiknek minden rezdülése hiteles volt. A Vígszínház közönsége számára ő volt az a színész, aki sosem akart többnek látszani, mint ami – és éppen ezért lett több mindenkinél.

A Vígszínház után a Nemzeti Színház következett, majd a szabadúszás időszaka, amelyben Sörös újabb arcait mutatta meg. A színpad mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szinkronizálás, amelyben különleges orgánuma és visszafogott, mégis erőteljes játéka újabb rajongótábort hozott számára.

Többek között Mel Gibson, Willem Dafoe, Jeff Bridges és Tom Selleck állandó magyar hangja volt, de neki köszönhetjük Az utolsó cserkész legendás szinkronját is.

Kiemelték a közleményben, hogy „Figuraváltós” színésznek tartotta magát: nem önmagára formálta a szerepeket, hanem beléjük bújt. Ez a különös átlényegülési képesség tette emlékezetessé alakításait a Vígszínház színpadán is — akár néhány jelenet erejéig, akár nagyobb feladatokban. Nem harsány színész volt, hanem érzékeny, pontos és mélyen emberi. Kollégái és rendezői kivételes alkalmazkodókészségét, zenei érzékét és finom humorát is nagyra tartották.

Pályáját végigkísérte a bizonyítás vágya és a játék öröme. Egy interjúban első nagy szerepéről azt mondta: „Ez a szerep focinyelven szólva: tiszta tizenegyes. Csak most be kell rúgni.” Ez a munkába vetett hit, ez a gyermeki izgalom és fegyelem végigkísérte egész pályáját.

,,Legyen olyan, hogy ünnep, legyen olyan, hogy együtt, legyen olyan, hogy szeretet, legyen olyan, hogy közösen.” — énekelte az Ahogy tesszük zárójelenetében az előadás egyik legemlékezetesebb pillanataként.