Sztárok

Pont került a leghosszabb celebválás végére: a világsztár és felesége egy zabigyerek miatt ment szét

Békében váltak el

2011-ben aztán napvilágra került, hogy véget ért Schwarzeneggerék házassága, pár nappal később pedig a sajtó lehozta a testépítő színész szerelemgyerekéről szóló híreket. Később az is kiderült, hogy Shriver régóta gyanakodott, hogy a húsz éve a család alkalmazásában lévő, guatemalai származású Patty Baena fiának a férje az apja, ezért egyszer kerekperec rákérdezett Arnoldnál, aki nem tagadta tovább a dolgot. Hivatalosan végül 2017-ben indítványozták a válást, Arnold ekkor már két éve egy párt alkotott 27 évvel fiatalabb kedvesével, Heather Milligan gyógytornásszal.

A TMZ arról számolt be, hogy a válás a felek motivációjának hiánya miatt húzódott ennyi ideig, ráadásul a vagyonrendezés kérdése is felettébb problémás volt. Bár az egykori házaspár mindkét tagja továbblépett már, továbbra is barátságos viszonyt ápolnak és gyakran vesznek részt közös családi eseményeken. A színész az azóta felnőtté érett Joseph Baenával is jó kapcsolatot ápol, aki nagyon hasonlít az apjára, és a nyomdokaiba is lépett, mind a testépítés, mind a színészet terén.

58 évesen távozott az élők sorából a hatszorosan Oscar-díjra jelölt Mielőtt meghaltam rendezője. Jean-Marc Vallée halála sokkolta Hollywoodot, pályatársai így búcsúztak tőle.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.