Sztárok

Ma már teljesen új külsővel nyomul az Amerikai pite egykori Stiflerje, aki a magánéletben nem is akkora szoknyapecér - Fotók

Seann William Scott az ezredforduló meghatározó tinivígjátéka mellett a Cool túrában, a Végső állomásban, a Jay és Néma Bob visszavágban és Az Amazonas kincsében is feltűnt, viszont valamiért nem tudta megvetni a lábát a hollywoodi fősodorban. Mára a kinézete is teljesen megváltozott.

Stifler szerepe azonnal a világhírig röpítette

Seann William Scott alakította a kultikus tinivígjáték, az 1999-ben bemutatott Amerikai pite egyik legszórakoztatóbb karakterét: ő volt Stifler, az egoista, nagydumás csajozógép, aki rendszerint veszélyes bulikba sodorta cimboráit, emellett pedig mindent tudott a női nemről, amire egy hódítani akaró, de még tűzkeresztség előtt álló középsulis srácnak csak szüksége volt. Chris és Paul Weitz 25 évvel ezelőtti szexkomédiája máig a műfaj egyik legismertebb darabja (popkulturális jelentőségét jól mutatja, hogy 2020-ig nem kevesebb, mint 8 folytatásé ért meg), és természetesen az akkor még csupán 23 éves Seann William Scottot is a világhírig repítette. Az ifjú aktor eleinte ügyesen sáfárkodott a gyorsan jött népszerűséggel: az ezredforduló időszakában több emlékezetes amerikai filmben is feltűnt, e végül mégsem tudott megkapaszkodni a fősodorban. Noha a rajongók azért még mindig felismerik az utcán, ma már teljesen más külsővel hódít, mint negyedszázaddal ezelőtt. Ha kíváncsi vagy, hogy fest ma a tinilányok egykori kedvence, akkor irány a galéria!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Alyson Hannigan akkor még nagyban a Buffy, a vámpírok réme miatt volt felkapott. Tudta, hogy az Amerikai pite jó film lesz, de hogy ennyire legendás alkotásként fogják emlegetni 25 év után is, azt nem gondolta volna.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.