Iszonyú, ami vele történt: horrorbalesetben vesztette életét a legendás rendező, halála olyan volt, mintha kitervelték volna

Alan J. Pakula, a Ne bántsátok a feketerigót, a Klute, Az elnök emberei és még számos sikerfilm rendezője, producere és írója volt, aki drámai és rendkívül tragikus körülmények között vesztette életét.
Borzalmas baleset áldozata lett
Alan J. Pakula 1928. április 7-én látta meg a napvilágot egy bronxi lengyel zsidó család gyermekeként. A Yale Egyetem drámaszakán végzett, de jól csengő diplomája ellenére Hollywoodban a szamárlétra alján, a Warner Brothers rajzfilmrészlegének asszisztenseként kezdte. 1957-ben a Paramount Pictures-től kapott először produceri feladatokat, első nagy sikere az 1962-es Ne bántsátok a feketerigót című dráma volt - aharmincas évek fajgyűlölettől átitatott Alabamájában játszódó történet főszereplője, Gregory Peck alakításáért Oscar-díjat is kapott. Ezt követően egész karrierje során sikert sikerre halmozott, sajnos azonban filmjeibe illő tragikus baleset áldozata lett. Részletek a galériában!
A rock and roll korai korszakának hőse, Buddy Holly mindössze másfél éves pályafutása alatt sikert sikerre halmozott, ám 23 éves korában borzalmas tragédia áldozata lett.



































