Sztárok

Titkos abortuszok Hollywoodban: borzalmas, hogyan intézték a terhességmegszakításokat a csillogó aranykorban

Szörnyű, miket vártak el a legismertebb hollywoodi filmvállalatok egykor a női mozicsillagoktól: ha becsúszott egy baba, annak a szerződés szerint mihamarabb ki kellett oltani az életét még akkor is, ha potenciálisan életveszélyes abortuszról volt szó. Mindez Hollywood aranykorában történt, amikor is senki sem sejtette, hogy mik zajlanak a színfalak mögött…

Az aranykor

Hollywood aranykorának kezdete 1930-ra tehető, és egészen az ötvenes évekig tartott – a hangosfilmek megjelenése tovább erősítette a stúdiórendszerek és az amerikai álomgyárak uralmát, bár 1931-ben a legsikeresebb év után a nagy gazdasági világválság a filmiparban is felütötte a fejét. Ekkor csökkent a mozilátogatók száma, több ezer mozit zártak be, a stúdióknak pedig óriási veszteségekkel kellett számolniuk, így pénzügyileg szinte teljesen összeomlottak. A válság hatására a Universal Pictures és a Columbia Pictures elkezdett olyan filmeket gyártani, amelyek kevesebb költséggel jártak, nagyjából egyórásak voltak, a stúdiók elemei, valamint a díszletek pedig olcsónak és gyorsan felépíthetőnek számítottak – ezek voltak az úgynevezett B-filmek. A filmipar azonban a Wall Street támogatásával túlélte a válságot, és Hollywood igazi álomgyárrá nőtte ki magát: a filmek futószalagon érkeztek, és minden színész és színésznő vágya az volt, hogy ezekben az alkotásokban szerepelhessen, hiszen ezáltal világhírnévre tehettek szert. Persze csak akkor, ha elég szerencsések és tehetségesek voltak, na meg ha betartották a filmstúdiók szigorú szabályait, amiből bizony volt egy pár, és akadt köztük olyan durva is, amelyek a színésznők magánéletét befolyásolta…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.