A szépség melankóliája - a francia színésznők titka

A francia nő fogalom. A francia színésznő pláne. Hogy miért különlegesek? Akár a filmvásznon, akár a hétköznapi életben kerülnek a kamera elé, mindig van valamiféle ellenállhatatlan melankólia a szemükben, amitől emberivé, mégis misztikussá válnak a néző számára.

Catherine Deneuve
A színészcsaládban nevelkedő Deneuve az 1964-es Cherbourgi esernyők és az 1965-ös Iszonyat című Polanski-filmmel futott be. Két évvel ezután, 1967-ben pedig A nap szépe című, erotikával átitatott filmmel írta bele magát végérvényesen a filmtörténetbe. Játszott amerikai, olasz és persze számos francia filmben is. A magyar közönség többek között Az utolsó metró, a Táncos a sötétben valamint a 8 nő című filmekben láthatta a mozivásznon. Filmszerepeiben sokszor keveredik az elegancia, az érzékenység és az érzékiség.

A 20. század második felének egyik szépségideáljaként, mint modell dolgozott együtt számos divat-, illetve kozmetikai céggel. A 2000-es években közreműködött a L’Oréal Paris, a MAC Beauty Icon és a Louis Vuitton kampányaiban. Yves Saint Laurent pedig egyenesen a múzsájának tekintette.

A filmezésen és a modellkedésen kívül Deneuve egyike azoknak a színésznőknek, akik aktívan részt vesznek emberi jogi, valamint környezetvédelmi kampányokban.

Juliette Binoche
Első nagy szerepét 24 évesen játszotta Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége című művének filmadaptációjában. Ezután a lengyel Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiájában formált meg egy-egy szerepet. Különösen emlékezetes a Három szín: kék című részben volt, amelyért megkapta a Velencei Filmfesztivál legjobb női főszereplőjének járó díját. Az 1996-os Az angol beteg című moziért pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-szobrocskát vehette át. Egyben ez volt az a film, amely nemzetközileg is ismertté tette. A Csokoládé és a Félix és Rose című könnyedebb, mégis érzékeny filmekben megmutatta, hogy nemcsak a komoly szerepek passzolnak hozzá és, hogy remek humora van.

A legjobb értelemben vett puritánsága, ösztönös reakciói segítik abban, hogy a legtöbbet hozza ki a rábízott szerepekből. Sugárzik belőle a természetes nőiség, amely furcsa módon ötvöződik egyfajta, akár feminista jellegűnek is mondható keménységgel.

Deneuve-höz hasonlóan, Binoche is részt vesz segélyszervezetek munkájában, és tagja a Reporters Without Borders elnevezésű 1985-ben alapított, a sajtószabadságért küzdő csoportnak is.

Marion Cotillard
Fiatal kora ellenére (mindössze 35 éves) jelentős filmográfiával büszkélkedhet a francia színésznők új generációjának talán legmeghatározóbb alakja. Karrierje kezdetén tévéfilmekben játszott, a mozik közönségének pedig a Taxi-trilógiában mutatkozott be. A 2003-as Szeress, ha mersz című francia-belga filmben már a Taxiénál jóval összetettebb, extrémebb karaktert hozhatott. Az első komolyabb nemzetközi ismertséget hozó filmszerepet Tim Burton a Nagy Hal című mozija jelentette számára. A 2000-es években sorra találták meg a jobbnál-jobb szerepek: A hosszú jegyesség, a Piaf, a Közellenségek, a Kilenc és az Eredet című filmekben személyiségének más és más oldalait helyezhette előtérbe. Vérbeli játékos. Ha kell ordít, ha kell csábít, ha kell megmutatja, hogyan válik rabsággá a szerelem.

Míg Catherine Deneuve az arisztokratikus elegancia és az erotika, Juliette Binoche a természetesség és az elfojtott életöröm, addig Marion Cotillard a játékosság és melankólia megtestesítője. Nem véletlenül kérte fel a Dior divatház Lady Dior-kampányához.

Csakúgy, mint kolléganői, Cotillard is kiáll a számára fontos ügyek mellett. Természetvédőként elsősorban a Greenpeace-szel dolgozik együtt.