Sztárok

A koronavírus szövődményeiben meghalt Colin Powell

A volt amerikai külügyminiszter 84 éves volt.

Elhunyt Colin Powell

84 éves korában elhunyt Colin Powell, volt amerikai külügyminiszter, fegyveres erők vezérkari főnöke és nemzetbiztonsági főtanácsadó. Halálhírét a családja jelentette be a Facebookon, a bejegyzésben azt írták, a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele, miután mindkét oltást megkapta.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Colin Powell 1937. április 5-én New Yorkban született. Részt vett a vietnami háborúban, ahol többször megsérült és többször ki is tüntették. Politikai pályája során Ronald Reagan elnökségének idején Amerika történetének első fekete nemzetbiztonsági tanácsadója lett, nagy szerepe volt a Gorbacsov szovjet elnökkel tartott csúcstalálkozók előkészítésében. George W. Bush kormányában első fekete külügyminiszterként dolgozott 2001 és 2005 között, az iraki invázió megtervezésének is aktív szereplője volt. Sokan úgy tartották, hogy ő lehet az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke. 2008-ban csatlakozott Barack Obama elnöki kampányához, támogatása pedig végül elengedhetetlen lett a győzelemhez.

Nyugodjon békében!

Fotó és leadfotó: 123rf​​​​​​

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Vannak dalok, amelyeket magyarként már gyerekkorunk óta kívülről tudunk és bárhová vetődünk is a világban, egy taktusból megismerünk. Ezeket a hagyományos, generációkat összekötő dallamokat most új...
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...