Döbbenetes a változás, egyszerűen rá sem ismerni: A kék lagúna szőke álompasija volt, ma már 61 éves – Így néz ki most a film Richardja

Igazi tinisztárként tartották őt számon a 80-as években, ma azonban a színész már háromszoros nagypapa, és bizony alaposan megváltozott a film óta.

Nyomot hagyott rajta az idő

Az 1980-as évek elején nem volt népszerűbb film A kék lagúnánál: az amerikai romantikus alkotás női főszerepét a kor leggyönyörűbb színésznőjére, Brooke Shieldsre osztották, míg partnerét Christopher Atkins játszotta. A film főleg a tizenévesek körében aratott nagy sikert különleges sztorijával, azonban a kritikusok körében a produkció már nem örvendett akkora népszerűségnek, ugyanis a hozzáértők úgy gondolták, hiába a nem mindennapi történet és a szép szereplők, ha a színésznő és a színész játéka csak középszerű és felejthető. Brooke-ot és Christophert tehát nem tartották különösebben jó és tehetséges színésznek, A kék lagúnát a rajongók legnagyobb örömére mégis a mai napig rendszeresen műsorra tűzik. Mint ahogyan arról mi is beszámoltunk, Brooke Shields még 56 évesen is meghódítja a férfiszíveket szépségével csakúgy, mint egykor, a Richardot alakító Christopher Atkinsről azonban már nem mondható el, hogy mit sem változott a film óta, hiszen a színészen bizony nyomot hagyott az idő – már 61 éves, és inkább az idős és aranyos bácsi jelzőt lehetne ráaggatni, mintsem a szexi, női szíveket elrabló szívtipró szerepét. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Brooke Shields 15 éves kamaszlány volt, amikor szerepet kapott A kék lagúna című filmben. A gyönyörű színésznő egy szempillantás alatt magába bolondította a fél világot, bájából azonban még most, hosszú évtizedekkel a film megjelenése után sem vesztett semmit.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Bár a retinol az öregedésgátló bőrápolási rutinok fontos alapköve, a jótékony A-vitamin nem csupán krémek vagy szérumok formájában, hanem szinte kizárólagosan élelmiszerek útján is bevihető a...
Sztárok
Bár Diana hercegné élete során a világ egyik leghíresebb hölgye volt, a palota falai között gyakran küzdött magánnyal és unalommal. A palota egykori munkatársa, Dickie Arbiter szerint a hercegné...
Sztárok
Az amerikai történelem legnagyobb szabású tengeri kutatóakciójának megrázó kulisszatitkait tárta fel a Parti Őrség egykori parancsnoka, W. Russell Webster és felesége új könyve, amely ott veszi fel a...
Lifestyle
Hiába a drága sampon, a hajpakolás és a gondosan kiválasztott hajolaj, a hajad mégsem olyan fényes, mint szeretnéd? Lehet, hogy nem egy újabb csodaszerre van szükséged, hanem arra, hogy másképp moss...
Sztárok
Ritkán nyílik meg a magánéletéről Ben Affleck, most azonban egy interjúban meglepő őszinteséggel dicsérte volt feleségeit.
Fashion&Beauty
Emlékszel még arra az időszakra, amikor a farmer dereka olyan mélyen ült a csípőn, hogy egy rossz mozdulat is elég volt a kellemetlen pillanatokhoz? A kétezres évek egyik legmegosztóbb divatdarabja...