Nem találod ki, mit főzött Rácz Jenő Lakatos Márknak!

Nem mindennapi feladatot kapott nemrég Rácz Jenő Lakatos Márktól. Az ország egyik legismertebb séfjének a világ legbüdösebbként számontartott gyümölcséből, a duriánból kellett fogást készíteni. (x)

Jenő természetesen kiállta a próbát és megbirkózott a gyümölcsök királyával, Márk szaglásáról azonban ez már nehezebben mondható el. Arról nem beszélve, hogy a különleges fogás után maradt szagokat is el kellett távolítani a népszerű séf ruhájából.

Nem egyszerű feladat

Lakatos Márk ruhák iránti szeretete megkérdőjelezhetetlen, azt azonban kevesen tudják, hogy Márk számára a fenntarthatóság is nagyon fontos, hiszen stylisként azt vallja, hogy egy-egy ruha nem egy szezonra, hanem évekre szól. Ahhoz persze, hogy egy ruhadarab sok-sok évig is kiállja az idő próbáját, néhány fortélyt érdemes bevetni. Azon felül, hogy kedvenc öltözékünk darabjait akkor is óvjuk, amikor éppen rajtunk vannak, a megfelelő mosószer-kombináció alkalmazása is nagyon fontos.

Szerencsére ma már van olyan mosószeradalék, ami egyszerre védi a ruháink színét, eltávolítja a nem kívánatos szagokat és a makacs foltokkal is megbirkózik. A Vanish Oxi Action Folteltávolító Folyadék gyakorlatilag mosásról mosásra új életet ad a ruháinknak. Hiszen a foltok eltávolításával, a nemkívánatos elszíneződés megelőzésével és a kellemetlen szagok minimalizálásával meghosszabbítja azok élettartamát.

Arra, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban, Lakatos Márk is kíváncsi volt, ezért próba elé állította a terméket, hogy élesben is tesztelje, mit is nyújt a Vanish a ruháknak. Persze hazánk egyik legismertebb stylistja nem hazudtolta meg önmagát. Ebbe az egyébként egyszerűnek tűnő feladatba is extra csavart tett. Egy vintage üzletben választott egy olyan használt inget, aminek a színe kicsit sem szokványos, a gondos tisztítás után pedig egy szabó segítségét kérte, hogy a különleges darabot először Rácz Jenő, majd Nyári Dia alakjára igazítsa.

A világ legbüdösebb étele

És, hogy mi sül ki abból, ha egy stylist vesz kezelésbe egy séfet? Jenőt igencsak sikerült meglepnie Márknak, amikor beállított hozzá a pink séfinggel a kezében és arra kérte, hogy főzzenek együtt valami szagos ételt. Persze arra már Márk sem számított, hogy a fogáshoz Jenő a duriánt, a világ legbüdösebbnek tartott gyümölcsét veti be, amiből kacsamáj bonbonhoz főzött chutney-t.

A duriánról érdemes tudni, hogy az akár 4-5 kilogrammosra is megnövő egzotikus növényt Szingapúrban például tilos a tömegközlekedésen is szállítani, mert sokaknak akár rosszullétet is okozhat a szaga. Ehhez képest Márk néhány fintorral és egy pár perces szünettel végigkövette, amíg Jenő a konyhában készített belőle igazi ínyencséget, ezt követően pedig nagy elégedettséggel konstatálta, hogy bár a durián elkészítése kicsit sem egyszerű kihívás, mégis megéri, mert a kacsamáj bonbonok a chutney-val tálalva magukért beszéltek.

Teszt a lelke...

Nem maradt más hátra, mint a Vanish próbája, hiszen a világ legbüdösebb gyümölcse Jenő ingén is komoly szagokat hagyott. Márk egy zacskóban szagmentesítve kapta vissza az inget, amit utána a mosószeradalékkal kiegészítve tett be a mosógépbe. A durián kellemetlen szaga eltűnt, és a ruha készen állt arra, hogy egy kis átalakítás után Nyári Dia folytassa vele a tesztet.

Kíváncsi vagy Márk és Jenő sztorijára? Nézd meg a videónkat!

Oldalak