Recept

Hidegen és melegen tálalva is nagyszerű: Omlós, egyben sült karaj tokaji mártással

Ezzel az étellel akár egy nagyobb társaság is jól lakik majd.

Omlós, egyben sült karaj tokaji mártással

Hozzávalók:

  • 1 kg csontozott karaj
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • olaj

A mártáshoz:

  • 5 dl húslé
  • 2,5 dl tokaji aszú
  • 3 dkg mazsola
  • 3 dkg vaj

Elkészítés:

A húst alaposan átmossuk, és bepácoljuk a kevés olajjal összekevert áttört fokhagyma, só, bors keverékben. Egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, hogy összeérjenek az ízek. Másnap zárt jénai tálban, előmelegített sütőben 200 fokon, körülbelül 50-60 perc alatt megsütjük. Úgy ellenőrizhetjük az egészben sült húsoknál, hogy megfelelően átsült-e, hogy a húst kicsit megnyomkodjuk. Ha nyomásra puhának tűnik, belül még nyers, ha keménynek, akkor megsült. Amint a hús elkészült, letakarjuk fóliával, és így hagyjuk pihenni 15 percig. A mártáshoz egy mély, nyeles teflonserpenyőbe öntjük a jénaiban visszamaradt hús levét, ha szükséges hígíthatjuk kevés vízzel. Ezt felöntjük a tokaji borral, és közepe lángon, 30 percig gyöngyözve forraljuk. Közben beleszórjuk a megmosott mazsolát is, valamint beletesszük a vajat, hogy a mártás bársonyosabb legyen. Ha szükséges, keverhetünk hozzá étkezési keményítőt, hogy a szósz sűrűbbé váljon. Összefőzzük, majd tálalásig félretesszük.

További két karajból készült ételért lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Recept
Sztárok
A walesi hercegné március végén, a közösségi médiában jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak az orvosok. A legfrissebb fejlemények arra engednek következtetni, hogy súlyosbodott Katalin állapota.
Lifestyle
Egyetlen dologra érdemes fókuszálnod, amiből rögtön leszűrhető, ha a beszélgetőpartnered épp megpróbál átverni téged.
Utazás