Recept

Kijevi csirkemell - A klasszikus főétel

A kijevi csirkemell egy klasszikus, ám annál finomabb főétel. Ha kíváncsi vagy, hogyan kell elkészíteni, olvasd el receptünket!

Egy kis tálkában keverjük össze a felaprított zöldhagymát, petrezselymet és fokhagymát. A hideg vajat vágjuk négyfelé. Készítsünk elő három tányért, az egyikben keverjük el a tojást és a vizet, a másikba tegyük a lisztet, a harmadikba pedig szórjuk a zsemlemorzsát. A csirkemelleket klopfoljuk kissé laposra, szórjuk meg sóval, borssal, majd osszuk el rajta a korábban elkészített és félretett hagymás keveréket. A vajrudakat tegyük rá és óvatosan tekerjük fel a húst. (Úgy csináljuk, hogy később a vaj ne tudjon kifolyni belőle.) Ha szükséges, hústűvel rögzítsük. Ezt követően panírozzuk be, először fogassuk meg a tekercseket a lisztben, majd a tojásos tányérban, végül a zsemlemorzsában. Hogy jó vastag legyen a bundája, másodjára is forgassuk bele a tojásba és a zsemlemorzsába. Néhány órára tegyük hűtőbe, majd egy kis vajat olvasszunk meg egy serpenyőben. Adjuk hozzá az olajat, majd ha forróvá v�

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Hozzávalók

  • 1 ek apróra vágott zöldhagyma
  • 1 ek friss petrezselyem
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1/2 rúd vaj
  • 1 tojás
  • 1 ek víz
  • 1/4 csésze liszt
  • 1/2 csésze zsemlemorzsa
  • 4 bőr nélküli, kicsontozott csirkemell
  • só és bors
  • 1 ek vaj
  • 1 ek étolaj

Elkészítés

Egy kis tálkában keverjük össze a felaprított zöldhagymát, petrezselymet és fokhagymát. A hideg vajat vágjuk négyfelé. Készítsünk elő három tányért, az egyikben keverjük el a tojást és a vizet, a másikba tegyük a lisztet, a harmadikba pedig szórjuk a zsemlemorzsát. A csirkemelleket klopfoljuk kissé laposra, szórjuk meg sóval, borssal, majd osszuk el rajta a korábban elkészített és félretett hagymás keveréket. A vajrudakat tegyük rá és óvatosan tekerjük fel a húst. (Úgy csináljuk, hogy később a vaj ne tudjon kifolyni belőle.) Ha szükséges, hústűvel rögzítsük. Ezt követően panírozzuk be, először fogassuk meg a tekercseket a lisztben, majd a tojásos tányérban, végül a zsemlemorzsában. Hogy jó vastag legyen a bundája, másodjára is forgassuk bele a tojásba és a zsemlemorzsába. Néhány órára tegyük hűtőbe, majd egy kis vajat olvasszunk meg egy serpenyőben. Adjuk hozzá az olajat, majd ha forróvá válik, helyezzük bele a tekercseket. Süssük addig, amíg kissé barna nem lesz mindkét oldaluk. Ekkor tegyük át őket egy tepsibe és süssük nagyjából 15-20 percen keresztül, míg a hús jól át nem sül. Rizibizivel vagy sült krumplival és salátával tálaljuk.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: rachaelrayshow.com

Oldalak

Recept
Home&Design
Amikor Kate Hudson neve felmerül, általában nem a csendes részletek jutnak eszünkbe, hanem az a fajta könnyed magabiztosság, ami egyszerre hollywoodi és meglepően emberi. Az utóbbi időszakban mintha...
Egészség
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Egészség
Tényleg lehet érezni, hogy ha közeleg a vég, és jelzéseket ad erről a testünk?
Sztárok
Az idei Grammy-gála hemzsegett a fura szettekben és bizarr ruhákban vörös szőnyegre lépő sztároktól – mutatjuk, kik voltak azok, akiknek a legszörnyűbb darabokra esett a választása.
Sztárok
Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.
Lifestyle
Nem minden hét simogat, van, amelyik inkább finoman, de kitartóan feszegeti a határaidat. Most három csillagjegy számíthat arra, hogy a türelem lesz a legnagyobb fegyvere.