Recept

Házi készítésű gyros - Recept

Szinte nincs is olyan, aki ne imádná a gyrost, de nem kell feltétlenül elmennünk érte egy étterembe, hiszen otthon is könnyedén elkészíthetjük akár vacsorára is.

A csirkemellet csíkokra vágjuk, a páclevet elkészítjük egy tálban, majd beletesszük a csirkemell csíkokat és az egészet hűtőbe rakjuk nagyjából 1 órára, hogy összeérjenek az ízek. Amíg a hús pácolódik, készítsük el a salátát. Az összes zöldséget vágjuk össze és öntsük bele egy tálba. 1 óra elteltével a húst vegyük ki a hűtőből és süssük meg alaposan. Amikor a húsok elkészültek, érdemes a pitákat is átforgatni a serpenyőben és kicsit megpirítanunk. Ezután a piták tetejét levágjuk és elkezdjük megtölteni egy réteg zöldség, után jöhet egy réteg hús és ezt addig folytassuk, amíg meg nem telik a pitánk. Az öntethez a fokhagymát zúzzuk össze és keverjük bele a joghurtba, csípős szószhoz pedig egy kevés csípős piros aranyat keverjünk e

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Hozzávalók

  • 30dkg csirkemell
  • gyros villámpác
  • pita
  • uborka
  • paradicsom
  • saláta
  • lilahagyma
  • joghurt
  • fokhagyma
  • bors
  • olívaolaj

Elkészítés

A csirkemellet csíkokra vágjuk, a páclevet elkészítjük egy tálban, majd beletesszük a csirkemell csíkokat és az egészet hűtőbe rakjuk nagyjából 1 órára, hogy összeérjenek az ízek. Amíg a hús pácolódik, készítsük el a salátát. Az összes zöldséget vágjuk össze és öntsük bele egy tálba. 1 óra elteltével a húst vegyük ki a hűtőből és süssük meg alaposan. Amikor a húsok elkészültek, érdemes a pitákat is átforgatni a serpenyőben és kicsit megpirítanunk. Ezután a piták tetejét levágjuk és elkezdjük megtölteni egy réteg zöldség, után jöhet egy réteg hús és ezt addig folytassuk, amíg meg nem telik a pitánk. Az öntethez a fokhagymát zúzzuk össze és keverjük bele a joghurtba, csípős szószhoz pedig egy kevés csípős piros aranyat keverjünk el az olívaolajjal és ezt csurgassuk a gyros tetejére.

Ezt is ajánljuk: Csirkesaláta grillezett barackkal és fetasajttal - Recept

Fotó: callhimyeschef.com

Oldalak

Recept
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.