5 jel, ami arra utal, veszélyes lehet megenned a vásárolt halat!

Tapasztaltál már hasonlót?

Mint mondják, a legjobb hal az élő hal, hiszen ha egy szupermarket akváriumából vásároljuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy friss alapanyaghoz jutunk. Az ilyen halakat azonban általában speciális tenyésztőktől vásárolják, ahol viszonylag megfelelő körülmények között nevelkednek, viszont az áruházak haltartályainál is fontos, hogy kompresszorral rendelkezzenek, a víz pedig teljesen tiszta legyen, az akváriumban pedig nem lehet túl sok hal egyszerre. Az egészséges hal hirtelen mozdulatok nélkül úszkál, nem áll meg túl sok időre a mozgásban és sosem úszik fejjel lefelé. Testét nem fedik sérülések, furcsa foltok vagy pikkelyek – ha ezek közül bármelyiket is tapasztalod, miközben épp kinézed a megfelelő darabot, inkább ne vedd meg a terméket.

A szupermarketekben látott halak körülbelül 50%-át gazdaságokban tenyésztik, azonban a közvélemény ellenére az ilyen helyekről származó halak rosszabbak, mint a vadonélők. A tenyésztett halak egyszerre rengetegen úszkálnak kis medencékben, így a fertőzések gyors terjedésének megakadályozása érdekében a halakat nagy mennyiségű antibiotikummal és különböző vegyszerekkel táplálják. Idővel azonban a baktériumok ellenállást fejtenek ki az antibiotikumokkal szemben, ami a fertőzés kitöréséhez vezethet. Így ha lehetséges, vásároljunk inkább olyan halat, amit természetes élőhelyéről fogtak ki.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A hal vásárlása előtt érdemes megérinteni és jó alaposan megvizsgálni a terméket: a hűtött halaknak nagy, világos szemekkel kell rendelkezniük, vér nélkül, húsuknak pedig ruganyos állagúnak kell lennie. Ha ujjunkkal megnyomjuk a testet, nem maradhat ott a nyoma – ha ez mégis előfordul, akkor a hal nem friss vagy kiolvasztási folyamaton esett át. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a pikkelyek szárazak vagy nedvesek-e: a friss halon mindig van egy nyálkás, fényes réteg, a hámló pikkelyek azonban a régi áru jelei lehetnek. A nyálkás bevonatnak könnyűnek, átlátszónak kell lennie és teljesen szagtalannak.

Tavasz van, kinyíltak a teraszok, bizony előfordul, hogy lecsúszik pár pohár ital jó társaságban. Néha pedig a kelleténél pont egy kicsit több. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes enni másnap, hogy ne viseljen meg annyira a macskajaj.

Leadfotó, fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...