Recept

Poénnak indult, kirobbanó siker lett: kovászos uborkás fagyit készített a magyar cukrászmester

Falusi bácsi is visszajár érte

“A legnagyobb meglepetés számunkra, hogy ez a fagyi nem csak a budapesti, hanem a rétsági cukrászdában is sikert aratott. Van olyan nógrádi bácsi, aki finoman szólva szkeptikusan fogadta, hiszen ő még csak házi kovászos uborkát evett. Mégis azt mondta: ez irgalmatlan jó! Utána bejött a felesége is, aki el sem akarta hinni, a férje mit kóstolt. Ugyanezt a hatást tízféle különböző csokifagyival sem érhettük volna el” - meséli nevetve a cukrászmester.

Persze, számtalan más okunk is akad, hogy ellátogassunk a budapesti vagy rétsági Fazekas Cukrászdába: újra felbukkan a zöldfűszeres fetasajt-fagyi extraszűz olivaolajjal és himalájasóval, ahogyan a tiramisu fagyi mascarponéval és a tejmentes, 80 százalékos belga étcsokifagyi is. Az idei nyár újdonsága pedig az avokádó-citromfagyi, ami külön hozatott avokádópüréből készül.

Eközben pedig még mindig elérhető a Pisztácia Gyümölcse is, amellyel Fazekas Ádám a legrangosabb olasz fagylaltverseny, az Gelato Festival Europa első díját is elhozta az új generációs fagyik kategóriájában.

A nyár slágere azonban egyértelműen a kovászos uborka lesz, hiszen rengetegen kíváncsiak egy ilyen extrém kreációra:

“Ez a kellemes, frissítő nyári íz a napokban kerül be a pultba, így a magasgasztronómia kedvelői és átlagemberek ízlése is találkozhat” - zárja Fazekas Ádám.

Fotó: Terei Miklós
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

2022-ben az Első Belvárosi Bor & Pezsgő Fesztivállal új platform nyílik a hazai borászatok és pezsgő pincészetek számára, hogy megmutassák magukat a nagyközönség előtt Budapest szívében, a Szabadság téren.

Leadfotó: Terei Miklós

Oldalak

Recept
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.