Elképesztő adatok - Ennyi idő alatt rendelt ételt tavaly a leggyorsabb magyar

2019-ben is imádtuk, ha házhoz jött az étel.

Mindössze tíz másodperc

A NetPincér 2019-es adataiból megdöbbentő részletek derültek ki arról, miképpen is rendel ételt a magyar ember. A vállalat szerint 2019-ben mindössze tíz másodpercre volt szüksége a leggyorsabb rendelőnek ahhoz, hogy kiválassza az aznapi menüt, míg a leglassabb fogyasztó közel két órán keresztül válogatott, mire rányomott a rendelésre. Az is kiderült, hogy voltak, akik már a reggeli kávét is inkább rendelték, mint maguk készítették, a legkedveltebb ételek listája viszont ezúttal sem okozott meglepetést. Részletek a következő oldalon!

Lapozz a részletekért!

Fotó: 123rf

A gyorsételek a legnépszerűbbek

Az ételrendelés egyre népszerűbb, hiszen ez a legkényelmesebb módja annak, hogy ebédhez vagy vacsorához jussunk – megdöbbentő azonban, hogy a statisztikák szerint rengetegen rendeltek éjszaka is a tavalyi évben. Ízek tekintetében továbbra is hódít az olasz, az amerikai és a magyaros konyha, de a megszokottak mellett sokan nyitottak lettek az olyan újdonságra is, mint a libanoni, a grúz és a vegán ételek – persze akadt olyan is, aki egész évben csak kínai kaját rendelt. A hasábburgonya, a gyros és a hawaii pizza mellé általában szénsavas üdítőket választottak a legszívesebben, a desszertek esetében pedig a magyar specialitások vitték a prímet, mint a somlói galuska és a palacsinta.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Cikkünk még nem ért véget, lapozz!

Fotó: NetPincér

Döbbenetes számok

Az adatokból kiderült, hogy volt, aki szinte az év minden napján az ételrendelést választotta, nála 336 alkalommal járt a futár, ráadásul a felhasználó minden alkalommal magyaros ételeket rendelt. A legnagyobb rendelésre költött összeg 2019-ben 260.000 forint volt, amiből a felhasználó 130 gyrostekercset vásárolt, míg a legsűrűbb rendelési időszak a tavalyi évben is az ebéd- és a vacsoraidő volt, ám az egyre szélesebb reggeli választéknak köszönhetően a korán kelők is gyakran döntöttek a kiszállítás mellett. Területi megoszlás szerint az előző évekhez hasonlóan tavaly is a főváros járt az élen, de az időjárás szintén befolyásolta az ételrendeléseket: extrém viszonyokban jellemzően nőtt a rendelési kedv.

Leadfotó: 123rf, Fotó: NetPincér

Oldalak

Sztárok
Nem semmi, de 550 matrjoska baba érkezett a Kincsvadászok stúdiójába, Fejes Tamásnak azonban ezzel kapcsolatban speciális kérése volt.
Fashion&Beauty
Alexandra Saint Mleux a Forma–1 egyik legstílusosabb WAG-je, aki minden megjelenésével elvarázsolja a közönséget.
Sztárok
Helena Bonham Carter 17 éves lánya, Nell Burton most lépett először a reflektorfénybe – és máris lenyűgözte a divatvilágot.
Sztárok
Az észak-koreai rezsim működéséről évtizedek óta keringenek hátborzongató történetek, ám a dezertőrök vallomásai újra és újra bebizonyítják, hogy a valóság sokszor még a legvadabb elképzeléseket is...
Lifestyle
A Halak nyugodtan álmodjon nagyot, mert megkapja a megvalósításhoz szükséges segítséget. Napi horoszkóp.
Sztárok
A brit királyi család palotáiból ritkán szivárognak ki valódi hatalmi konfliktusok, ám amikor mégis, annak mindig komoly jelentősége van. Most úgy tűnik, Vilmos herceg nyilvánosan is jelezte: nem...