Recept

Csülökpörkölt szaftosan – ahogy a nagyi készíti

Elkészítés:

A csülök-köröm pörkölt elkészítéséhez a tisztított hagymát finomra vágjuk, majd egy nagyobb lábasban, a zsírt hozzáadva közepes lángon megdinszteljük. Pár perc után beledobjuk a kis kockákra vágott paradicsomot és paprikát is. További 2-3 perc pirítás után beletesszük a paprikakrémet és a darált paprikát, majd jöhetnek bele a felezett körmök, ezt is kissé lepirítjuk. Felöntjük annyi vízzel, ami ellepi, és elkezdjük főzni, mivel a körömnek több idő kell, hogy megpuhuljon. Hozzáadjuk a fokhagymát, és kb. 50 percig főzzük.

A csülköt kb. 4×4 cm-es kockákra vágjuk, és azt is a pörköltbe tesszük. Ismét felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. Ha felforrt, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk pirospaprikával, és addig főzzük, míg a húsok meg nem puhulnak. Ez az idő akár 3 óra is lehet. Közben kevergetjük, nehogy lekapjon, és ha szükséges, pótoljuk a folyadékot, de ne vigyük túlzásba, egy-egy felöntésnél maximum 200 ml vizet adunk hozzá.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Amikor szinte teljesen puha a hús, hozzáadjuk a cikkekre vágott burgonyát. Mivel a burgonya felveszi a sót, amennyiben szükséges, pótoljuk azt a vízzel együtt. Ha megpuhult a krumpli is, lekapcsoljuk a tűzhelyet. Tányérba szedjük a pörköltet, és friss kenyérrel, illetve paprikás-ecetes uborkasalátával tálaljuk.

A paprikás-ecetes uborkasalátához a zöldségeket karikára vágjuk. Egy tálban hozzáadjuk a vízhez az ecetet és a cukrot, majd elkeverjük. Megvárjuk míg a cukor elolvad, és a zöldségekre öntjük.

csülök-köröm pörkölt
Forrás: Streetkitchen
Fotók: 123rf

Oldalak

Recept
Sztárok
Katz Dávid őszintén vallott Az Árulókban átélt kieséséről, a saját gyilkostársa brutális hátbaszúrásáról, a népszerűségi stratégiájáról, valamint egy olyan elképesztő elszólásról, amit csodával...
Sztárok
A Neshama TV legújabb adásában Verebes Linda színésznő és beszédtanár volt Megyeri Jonatán rabbi vendége az Otthon a rabbinál című műsorban, ahol többek között a Pindroch Csabával való házasságáról...
Sztárok
Épségben előkerült az az X-Faktorban szereplő 15 éves lány, akit vasárnap óta keresett a rendőrség, az eset kapcsán pedig Tóth Gabi is megszólalt, keményen megbírálva a kommentelőket és a szülői...
Lifestyle
A hideg hónapokban sem kell lemondanod a szép, élettel teli kertről, hiszen néhány jól megválasztott növénnyel télen is üde, zöld látvány fogadhat az udvaron.
Sztárok
Gryllus Dorka szokatlanul viselkedett a Reggeli adásában, ami ráirányította a figyelmet az 50 év feletti nőknél gyakran jelentkező agyi ködre, a hormonális ingadozásokra és a tartós stressz káros...
Sztárok
Megrázó vallomással tért vissza a nyilvánosság elé Harry herceg, aki a MasterClass amerikai oktatási platformon indított, 20 részes online kurzusában nyíltan beszélt a gyász és a depresszió elleni...