35 perces csirkés tészta brokkolival - Krémes és sajtos

Ha valamit gyorsan össze akarok dobni, akkor kedvelem a tésztás recepteket, melyek finomak és változatosan el lehet őket készíteni. Az utóbbi időben rákaptam a brokkolira, úgyhogy most egy ilyen változatot mutattok be.

Hozzávalók:

  • 400 g penne
  • 4 teáskanál vaj
  • 2 evőkanál liszt
  • fél csésze cukrozatlan mandulás tej
  • negyed csésze reszelt cheddar sajt
  • 50 dkg csirkemell
  • 1 közepes fej brokkoli
  • 1 teáskanál só
  • fél teáskanál bors

Elkészítés:

Első lépésben főzzük meg a tésztát só és olaj nélkül. Majd tegyük félre. Utána egy serpenyőben olvasszuk fel a vajat közepes lángon. Azután adjuk hozzá a lisztet, és folyamatosan kevergessük, míg aranybarna nem lesz. Utána lassan öntsük hozzá folyamatos keverés mellett a mandulatejet, és kevergessük addig, míg be nem sűrűsödik. Figyelnünk kell arra, hogy csomómentes legyen. Ha ezzel megvagyunk, vegyük le takarékra a tűzhelyet, és tegyük bele a sajtot, és azt is olvasszuk fel. Tegyünk bele sót és borsot. A csirkemellet megfőzzük, és apróra daraboljuk, a brokkolit is megpároljuk, míg a csirke fő, és azt is rózsáira szedjük szét. Ha ezekkel megvagyunk már csak annyi a dolgunk, hogy az egészet összekeverjük, és még egy percig keverve főzzük. Tálaljuk bögrékbe szedve, mutatós és ötletes lesz.

A következő oldalon még több finomság vár. Kattints!

Fotók: pinterest.com

Oldalak

Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.