Recept

A kedvenc ünnepi fogásom: baconbe tekert, gesztenyés-almás csirkemell

Nálam a csirkemell a húsok megkoronázatlan királynője. Nagyon szeretem, mert ezerféleképp lehet variálni, elrontani pedig nehéz. A karácsonyi menüt mindig alaposan megtervezem, és idén is valami igazán különleges fogást szeretnék az asztalra varázsolni. A választásom a gesztenyés-almás csirkére esett, baconos köpenyben.

Hozzávalók

  • 40-45 dkg csirkemell filé
  • 1-2 csomag gesztenyepüré
  • 4 db alma (nagyobb méretű)
  • 25 dkg bacon
  • Mustár
  • Bors

Elkészítés

A csirkemell szeleteket ízlés szerint fűszerezzük, sóval, borssal és kevéske mustárral bemasszírozzuk. Lereszeljük az almát, majd egy tálban kikeverjük a gesztenyepürével. (Ha inkább a gesztenyés ízt szeretnénk hangsúlyozni, akkor persze tehetünk bele ízlés szerint több gesztenyepürét.) A kész masszával betöltjük a husikat (én csak egy diónyi tölteléket szoktam tenni egy-egy szeletbe), felgöngyöljük, majd betekerjük őket a bacon szalonnánkkal. Ezek után már csak fogvájóval a közepén rögzítjük, hogy szét ne essenek a falatok. Veszünk egy jénai tálat, belehelyezzük a csavart finomságokat és mehet az előmelegített sütőbe, 200 fokra. Én először alufóliában szoktam sütni, kb. 25-30 percig, majd anélkül még 10-15 percet rápirítok.

Kész is vagyunk, tálalhatunk. Jó étvágyat hozzá!

Fotók: Herbaceousherbs.com.au,Skinnytaste.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.