Erre cseréld le a citromos vizet és turbófokozatba kapcsol az anyagcseréd

A citromos víz régóta népszerű, de van egy még hatékonyabb ital, amit sokan nem ismernek – pedig a zsírbontásban verhetetlen.

Ez az ital segíti az emésztést, gyorsítja az anyagcserét, és közben még finom is

A citromos víz évek óta az egyik legnagyobb sláger azok körében, akik egészségesebb életmódra törekszenek, méregteleníteni szeretnének, vagy éppen néhány pluszkilótól próbálnának megszabadulni. Valóban hasznos ital: C-vitaminban gazdag, serkenti az emésztést, és hidratáltan tart. Azonban sokan túlértékelik a hatását, és azt hiszik, pusztán attól, hogy reggelente egy pohárral megisznak, már el is indultak a fogyás útján. Pedig a citromos víz önmagában nem csodaszer – főleg, ha közben nem figyelünk oda az étkezésre és a mozgásra. Ami viszont ennél is jobban beindítja a zsírégetést, az egy másik, egyszerűen elkészíthető ital, amit sokkal kevesebben ismernek. Ez az ital nemcsak a zsírpárnák ellen veszi fel a harcot, hanem az emésztést is rendbe teszi, és olyan hatékonyan támogatja a szervezet természetes tisztulását, hogy már néhány nap után is érezhető a különbség. A legjobb benne, hogy nem kell hozzá semmi különleges, nem drága, és bármikor elkészíthető. Sokan, akik áttértek erre a receptre, arról számoltak be, hogy csökkent az étvágyuk, javult a közérzetük, és végre beindult a fogyás, amivel korábban sokat küzdöttek.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Ha te is kipróbálnád, nézd meg galériánkban, mit érdemes a citromos víz helyett fogyasztani!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Fashion&Beauty
Kaia Gerber olyan elegáns és trendi műszőrme kabátban lépett utcára, hogy egyből kedvünk támadt beszerezni egy hasonlót.
Lifestyle
Eddig nem igazán volt tisztázva, hogy használhatunk-e más, pakolásra alkalmas eszközt a hivatalos bevásárlókosár, vagy kocsi helyett.
Christmas
Ahogy a decemberi fények lassan felgyúlnak a városokban, és a karácsonyi illatok átjárják az utcákat, az utazók szívét egyre inkább a világ legvarázslatosabb ünnepi úti céljai vonzzák. A Travel and...
Lifestyle
Újítást kapnak a Meta platformjai, mivel a cég végre rájött, hogy rengetegen ütköznek problémákba a használat közben.
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...