Ennyi mindennel helyettesíthető a vöröshagyma: ez az 5 legjobb alternatíva a gazdag ízhez

Ha a konyhában épp kifogytál a vöröshagymából, vagy csak szeretnél új ízekkel kísérletezni, ne aggódj: számos kreatív és ízletes alternatíva áll rendelkezésedre, amelyekkel ugyanolyan gazdag aromát adhatsz ételeidnek.

Próbáltad már ezeket?

A magyar konyha egyik legmeghatározóbb, legolcsóbb, illetve legfontosabb alapanyaga kétségtelenül a vöröshagyma, hiszen íze képes teljesen felforgatni egy étel karakterét, azt pedig nem túlzás mondani, hogy egy jó pörkölt, gulyás vagy lecsó ízét egyértelműen a vöröshagyma teszi teljessé és gazdaggá. Sokoldalúsága pedig lenyűgöző: nyersen salátákban, zsíros kenyérhez; pirítva szendvicsekhez vagy épp karamellizálva, sőt kirántva; esetleg dinsztelve használhatjuk levesek, főzelékek, húsok mellé. Egy szó, mint száz, megannyi módon lehet kísérletezni vele, hiszen segít kiemelni a többi alapanyag ízét, ugyanakkor önállóan is igazi élményt nyújt, például egy hagymakrémleves formájában. Ráadásul csupán ízesítőként, hanem az egészségre gyakorolt hatása miatt is fontos szereplő: persze, nyersen önmagában csak kevéssé élvezhető, van benne A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, amelyek segítik az immunrendszer erősítését, de található benne kvercetin nevű flavonoid egy erős antioxidáns, ami bizonyítottan rákmegelőző hatású, továbbá krómot és allil-propil-diszulfidot is tartalmaz, amik a vércukorszint szabályozásában segítenek. Kedvesen tudják, de évszázadokon át használták a vöröshagymát gyulladáscsökkentésre, és fertőzések gyógyítására, méghozzá jó okkal: a már említett kvercetinnek, és egyéb fitokemikáliáknak köszönhető ezen tulajdonsága – ezek a vegyületek védelmet biztosítanak a káros szabad gyökök ellen. A hagyma továbbá bővelkedik vízben oldódó rostokban, bizonyítottan enyhíti az asztma tüneteit, emellett a benne található kén optimalizálja a koleszterinszintet és a vörös vérsejtek egészségéhez is hozzájárul. Sőt: a szájhigiénia javításához is hozzájárul, mivel a hagymában lévő anyagok erősítik a fogzománcot és a fogszuvasodásért felelős baktériumokat is megölik. Viszont annak ellenére, hogy a vöröshagyma minden háztartás egyik elengedhetetlen eleme, vannak, akik nem szeretik erős illata, valamint csípős íze miatt, így nem tartanak belőle otthon, vagy simán előfordulhat csak az is, hogy megfeledkezünk arról, hogy elfogyott – ez viszont azért okozhat problémát, mert sajnos igazán jó helyettesítője pont az aromája miatt nincs, de néhány más dologból remek alapot lehet összedobni, és folytatható az étel készítését ugyanúgy, mintha hagymával dolgoznánk. Ha kíváncsi vagy, mihez érdemes nyúlni, ha pont nincs a kamrában vöröshagyma, olvass tovább a galériában, ugyanis felsoroljuk a legjobb helyettesítőket!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Leadfotó: 123rf

Forrás

Oldalak

Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.
Sztárok
Ma, majdnem egy évtizeddel a megismerkedésük után, Harry és Meghan története – a botrányaik ellenére – még mindig tartogatnak izgalmas részleteket a rajongók számára.
Lifestyle
A többség már igyekszik készülni az ünnepekre a bevásárlással, így bevetik a fagyasztót, ahova kerül hal, valamint hús is.