Ezt árulja el rólad a pszichológia szerint, ha túl sokszor kérsz bocsánatot

Más tünetek is vannak

Felnőttként az ilyen ismétlődő bocsánatkérés sokszor egyszerű udvariasságnak tűnhet a környezet számára, valójában azonban gyakran egyfajta fokozott éberség – pszichológiai értelemben vett hipervigilancia – áll mögötte. A test és az idegrendszer ugyanis nem felejt: a gyermekkori bizonytalanságok lenyomatai sokáig velünk maradnak, még akkor is, ha a veszély már rég megszűnt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Azoknál, akik ilyen háttérrel rendelkeznek, gyakran megjelenik az alacsony önértékelés és a fokozott szorongás is. A hangulatváltozásokra, hangsúlyokra és nonverbális jelekre való érzékenység pedig olyan mértékű lehet, hogy a bocsánatkérés szinte automatikus reakcióvá válik – egyfajta feszültségoldó eszközként.

A szakemberek szerint ilyenkor érdemes egy pillanatra megállni, és tudatosan végiggondolni: valóban történt-e olyan helyzet, ami miatt felelősséget kell vállalni – a felismerés önmagában is fontos lépés lehet afelé, hogy a bocsánatkérés ne kényszeres reflex, hanem valódi, indokolt gesztus legyen. Azoknak pedig, akik úgy érzik, nem tudnak megbirkózni ezzel a régóta bennük lévő feszültséggel, a szakmabeliek azt javasolják, forduljanak terápiás segítséghez.

Leadfotó: 123rf

Forrás

Oldalak

Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.