Lifestyle

Furcsa folt tűnt fel a kisfiú lábán, két hét múlva meghalt - Megrázó oka volt

Keith Pierce erős, egészséges kisfiú volt, mégis fájdalmasan korán, 10 éves korában halt meg. Olvass tovább, és tudd meg, mi történt vele!

Egy sötét folt tűnt fel a kisfiú lábán

Keith Pierce 2014-ben ünnepelte 10. születésnapját - a bulin tortát evett, játszott a barátaival, és kinyitotta azt a rengeteg ajándékot, amit kapott. Aki ismerte, energikus, sportos kisfiúnak írta le; nem véletlen, hogy Keith focista vagy birkózó szeretett volna lenni.

Egy hónappal a remekül sikerült születésnap után azonban Keith egyik lába dagadni kezdett - írja a Little Things. A szülei többször is elvitték orvoshoz, de nem tudták kideríteni, mi lehet a baj - a kisfiú állapota közben egyre csak romlott. Egy héttel később már olyan fájdalmai voltak, hogy a szülők bevitték a sürgősségire; ekkor vették észre, hogy a lábán egy sötét folt fejlődik. Az orvos végül arra jutott, hogy ez a rák egyik tünete.

A kisfiút ezután a St. Vincent Kórházba szállították, ahol erős antibiotikumokkal kezdték kezelni. Két nappal később azonban vérmérgezést kapott, és az azonnali beavatkozás sem tudta megmenteni az életét. Végül a boncoláson derült ki, mi volt a baj: pókcsípés következtében fellépő vérmérgezés okozta Keith halálát; a csípés egy barna remetepóktól származott.

Az orvos tehát tévedett, és ez végzetes hiba volt: a folt ugyanis nem a rákot, hanem azt a helyet jelölte, ahol a pók megcsípte a gyereket. Keith anyja, Mandy állítólag próbálta jelezni, hogy valószínűleg pókcsípés a megoldás, de az orvos ragaszkodott ahhoz, hogy daganatról van szó.

Fotók: littlethings.com

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Egészség
Most megtudhatod, mit árul el pontosan születési hónapod az egészségedről, valamint az esetlegesen kialakuló betegségeidről.
Sztárok
Vajon mi válthatta ki a királynéból azt a feszültséget, amit csak rengeteg pénz árán lehetett elmulasztani? Cikkünkből most megtudhatod!
Sztárok
Ezek a férfiak bizony nem csupán azért nagyon szexik, mert elképesztő tempóval száguldoznak a trükkös pályákon minden héten, de külsejük is megér egy misét.
Lifestyle
A kérdés, hogy valóban szükség van-e arra, hogy egy fiatal lány már ilyen korán bőrápolási rutint kövessen – mint a tisztítás, tonizálás, hidratálás és szérum használata – egyre inkább napirendre...
Lifestyle
Alaposan át kell gondolni, hogyan ápolod most a füvet a kertedben, mert nagy hibákat követhetsz el.
Lifestyle
A legtöbb nőnek van egy kedvenc melltartója, amit minél tovább szeretne viselni. Azonban amikor elérkezik az új melltartó vásárlásának ideje, sokunknak összeszorul a gyomra, és inkább halogatja,...