Perrel fenyegetőzött a lottómilliomos, amiért ő nyert - ezzel indokolta a döntését

Perrel fenyegetőzött nyereménye után a brit származású Jane Park, aki úgy véli, az EuroMillions döntése tönkretette az életét.

Azt állítja, tönkrement az élete a nyeremény miatt

Most őszintén, ki ne álmodozott volna már arról, hogy milliókat, vagy akár milliárdokat nyer a lottón? Új ház, világ körüli utazás, jótékonykodás, befektetések…a lehetőségek tárháza szinte végtelen. Kevesebb szó esik ugyanakkor a hirtelen jött pénz hátulütőiről. Nem hiába titkolják el sokan, ha nagyobb összegeket nyernek, hiszen ilyenkor előkerülnek a legtávolabbi rokonok és ismerősök a kölcsön igényeikkel, de az sem ritka, hogy rablás és egyéb bűncselekmény áldozatai lesznek a friss milliomosok. Az sem véletlen, hogy 18 éves kor alatt a legtöbb országban tilos a szerencsejáték, mivel a fiatalabb nemzedék hajlamosabb a meggondolatlan pénzügyi döntésekre, így nagyobb veszélynek vannak kitéve. Persze nem volt ez mindig így, Angliában például 2013-ig 16 évesek is vásárolhattak lottószelvényeket és nyerhettek százmilliókat is. A most 27 éves Jane Park pont a szerencsések közé tartozott, 17 éves korában 1 millió fontot, mostani árfolyamon körülbelül 450 millió forintot nyert az EuroMillions nevezetű játékon - írja a The Sun. Bár nagyon örült, arra nem számított, hogy a hirtelen jött pénz tönkre teheti az életét. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Sztárok
Georgina Rodríguez maga volt a megtestesült elegancia Velencében a minap, amikor is egy sötétkék Gucci outfitben lejtett végig a Mr. Nelson, Did You Kill People? című film premierjének vörös...
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.