Lifestyle

5 tipp, hogy ne vágjuk tönkre a régóta várt nyaralást

Zárjunk le mindent

Manapság egyre nehezebb „jókor” szabadságra menni, hiszen a legtöbb munkahelyen folyamatosan hatalmas a pörgés, az uborkaszezon fogalma sok munkavállaló számára ismeretlen és ezáltal nehéz teljesen kiszakadni a mókuskerékből. Ennek ellenére próbáljunk meg úgy nekiállni a szabadságnak, hogy postaládánkat rendbe tettük, folyó ügyeinket lezártuk, illetve a megfelelő személynek átadtuk. Ha nyugodt lelkiismerettel vágunk neki a vakációnak, kevesebb az esélye annak, hogy a vakáció alatt kísérteni fog minket a munka réme.

A nyaralás idején ne stresszeljünk feleslegesen

Ne kattogjunk feleslegesen

A napi mókuskerékből nehéz hirtelen átváltani egy békésebb üzemmódra, hiszen hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a mindennapokban folyamatosan problémákat kell megoldanunk. Ezáltal a nyaralás idején is hajlamosak vagyunk olyan dolgok miatt aggódni, amelyeknek valójában kevés a realitásalapja. A vakáció idején ne stresszeljük magunkat azzal, hogy vajon volt-e a csőtörés otthon vagy betörtek-e a lakásba. És persze ne rettegjünk azon, hogy mi lesz, ha vége a vakációnak. A nyaralásra fokozottan igaz, hogy éljünk a pillanatnak és minden este elalvás előtt mantrázzuk, hogy igenis örülünk, hogy pihenünk és minden percét igyekszünk megélni.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...