Takarítás közben játékmaciba rejtett óvszert talált a nő, elsápadt, amikor megtudta, kié is a hatalmas készlet

A nő a háza tetőterében tartott nagytakarítást - vagyis egy olyan helyiségben, ahová már régóta nem tette be a lábát.
Ilyen felfedezésre egyáltalán nem számított
Néha érdemes tüzetesen átvizsgálni a lakás ritkán látogatott szegleteit is, és persze az sem árt, ha olykor-olykor ezeket a helyiségeket is kitakarítjuk. Az ember persze a tetőtérbe merészkedik fel legutoljára, hiszen ezen a szinten általában a réges-rég kimustrált kacatokat, a dobozokban sorakozó, megsárgult családi fotókat, a kinőtt ruhákat, az innen-onnan megmaradt, de jobbára értéktelen - vagy némi érzelmi értékkel bíró - limlomokat szokás tárolni. A rengeteg felesleges tárgy már önmagában is hatalmas akadályt gördít a hatékony takarítás elé, és persze annak is fennáll a veszélye, hogy az ember elhajítja a felmosórongyot, amint meglát egy szívének kedves, pókhálóval borított szuvenírt. Ilyenkor nehéz ellenállni a nosztalgia csábításának. Ha az embernek csekély az akaratereje, akár meg is feledkezhet arról, hogy miért vonszolta fel magát a tetőtérbe, és elveszhet a színes emlékek zavarba ejtő kavalkádjában.
Vagy éppen meghökkentő felfedezést is tehet. A LadBible cikke szerint egy középkorú nő úgy döntött, nem halogatja tovább padlása kitakarítja háza tetőterének alapos kitakarítását. Megfogta tehát a porszívót, a felmosóvödröt, a felmosórongyot, a pókhálózót és a többi felszerelést, s kezdetét vette a nagy, hosszadalmas és fárasztó művelet.
Igen ám, de a nő valósággal sóbálvánnyá dermedt a rémülettől, amikor váratlanul felfedezte, hogy a padlón heverő játékmedve tengernyi óvszert rejt magában.
Lapozz tovább, most kezd csak igazán érdekessé válni a sztori!




























