Megrázó fotókon a nők megdöbbentő sorsa

Alessandro Viganó – Elhagyatott (2005-2010)
Az olasz eredendően építészként végzett, majd grafikai tervezésben is jeleskedő fotós képi világa egyedülálló volt abban, hogy rögzítéseihez nem társítottak szöveget, megnyilatkozást, pusztán vizualitással kíván ránk hatni, amit nyomasztó fekete-fehér ábrázolásmóddal nyomatékosít. Talán ezért nincs szükség a szóra.

Szinopszis
Fekete fátyolba burkolózott nők a sokaság számtalanszor kántálja a Stabat Matert az ünnepi menet teljes időtartalma alatt, mely az év nagyszombatján tapasztalható. Nagy érzelmi erejű, ami gyakorta gyötrődésbe fordul, mígnem elszunnyad a Szűz Mária bánata feletti elmélkedés során, egyetlen hanggá válva.

Colin Delfosse – A PKK (Kurd Munkáspárt) amazonjai (2009. szeptember – 2010. június)
Az emancipáció egészen más értelmet nyert e társadalom révén, ugyanis az egyenjogúságot ábrázolja, csakhogy katonanők képzésével, szolgálataival igazolják az erre való hajlamukat. Azonban ez is mint minden más szokatlan cselekedet kényszer hatására alakult így; a nemi egyenjogúság körüli vita miatt úgy határoztak nők, hogy létrehoznak egy disszidens szakadár fegyveres mozgalmat a szuverenitás jegyében. Sanyarú volt látni, ahogy fegyvert ragadtak annak érdekében, hogy autonómiát élvezhessenek, kiharcolják az egyenrangúságot, noha a kép nem az elkeseredettségről árulkodott, éppen hogy a reményről, amely márcsak azért is lehetett jelen, mert sikeresen megalapítottak egy nőkért küzdő sereget. Az arcok pátoszt sugároznak, mely a győzelmükről való meggyőződést láttatja. Valódi paradoxon, mert nehéz sorsuk ellenére, amiért fegyvert kellett ragadjanak, nem az ebből fakadó nyomást láthatjuk. Színezete is, akár a fényviszonyok sem tagadják a derűt, napos közegben, egyenruhában (ami a rejtőzködést hivatott elősegíteni, mégsem olvadnak bele a környezetbe) mosolyogva, ámbár fegyelmezetten küzdenek jogaiért, az elszántság, motiváltság az, amit árasztanak. Tudhatjuk meg ezt a szabadúszó fotós- aki eleinte az újságírást választotta hivatásának- képi világából.

Szinopszis
Észak-Irak; Abdullah Öcalan, a mozgalom történelmi jelentőségű vezetőjének letartóztatását követően feszültté vált a nemi egyenjogúságot illetően.

Diana Markosian – Viszlát Csecsenföld
Témaválasztása nem meglepő, mert a fotógép túloldalán egy fiatal, 23 esztendős, gyakorlatilag még lázadó korban élő alkotóval találjuk magunkat szemben. Dokumentarista és író egyben, így nagy érdeklődést mutat a realitás „rajzolása” iránt; nagy érdeklődést mutat a háború utóhatásai iránt. Módosított-e bármin is a vérengzés, hozott-e változást, lett-e pozitív hozadéka a csoportos agressziónak? Nos a válasz lehangoló; nem. Képei ezt a keserű konstatációt igazolják. Az itt élő fiatal nők ugyanis gyakorta a csecsen hatóságok korlátozásai alatt kell éljenek, mi több, célpontjai. Miképp kell elképzeljük? A legártatlanabbnak tűnő tetteik is szabálysértésnek minősülnek. Példának okáért (és a pontos szemléltetés érdekében engedjétek meg, hogy radikális esettel éljek); ha egy lányról az a pletyka (tehát informális hálózaton terjedő információ) járja, hogy házasság előtt szexuális életet élt, becsületbéli gyilkosság áldozatává válhat. Szinte abszurd, de sajnálatosan így van. Hát még, ha egy lány a nyugati kultúra irányába billen, annak ideáljait követné. Erre is van konkrét eset, mely megvetést vált ki; láttam egy képet, ahol egy fiatal lány, rózsaszínre szájfénnyel csinosítja magát. A rózsaszín ugyan erőteljes szín, de egyáltalán nem találtam kompromittálónak, bájosnak mondanám. Tinikhez hasonló habitust tulajdoníthatunk neki, épp felfedezné nemi identitását, lázad, mint egy kamasz, de sokkal nagyobb elővigyázatosságra van szüksége, mint nekünk kellett. Ugyanis az erőszak kereszttüzébe kerülhet; a nyugati trendet sátánistának bélyegzik. Borzalmas. Szabadságuk, identitásuk mezsgyéje fojtogató. Asszertivitásról szó nem lehet.

Szinopszis
Csecsenföldön ma, ahol tiltják az alkoholfogyasztást, támogatják a poligámiát, ahol sorra nyílnak meg a nemi alapon szelektáló szórakozóhelyek és konditermek, a fiatal csecsen lányok szabadságjogai ezek ellenére korlátozottak. Ez a fotóesszé azoknak a lányoknak az életét dokumentálja, akiknek egy olyan köztársaságban kell felnőniük, amely szűk mozgásteret ad nekik pusztán.