Megrázó fotókon a nők megdöbbentő sorsa

Fausto Podavini – Mirella (2008-2010)
A római fotós újságírásra szakosodott, társadalomábrázolás elkötelezett alkotója olyan idős pár életét mutatja meg, akiknél bekövetkezett a házassági esküben elhangzó betegség, ami a boldogságuk útjába áll, ami ráadásul demencia, sokakat érintő betegség, ergo nincsenek egyedül, de csak mint pár, Mirella, a sorozat főszereplője azonban félő, hogy elveszti párját, magányra ítélve ezzel. a főhősnőnk teljes odaadással ápolja beteg férjét, akinek tekintete egyszerre közvetíti a félelmet és a szeretetet. Félelem az egyedülléttől, szeretet, amelyet a férfi (Luigi) váltott ki. A fekete-fehér színek dominálnak, nyomasztó árnyékolással, tónusokkal párosítva éreztetvén a fájdalmat, hitetlenséget, melyet mindkét fél elszenved, annak ellenére, hogy a férfi az, aki beteg. Mirella láthatóan két szerepet tölt be, hiszen férje majdhogynem mozgás-, cselekvőképtelen, teljesen elkedvtelenedve. Ugyan megmarad mint nő, törődő feleség, de a családfenntartó, férfiakról tartott erős jellemet is el kellett sajátítania, ahhoz, hogy továbbra is egymásért legyenek. Látni, hogy a tehetetlenség ellenére a férj tekintete a hálát érezteti. A fotósorozat végén azonban kiderül, hogy korántsem a magánnyal kell beérnie; a családja támogatja őt. Igaz, egy párkapcsolat alapja az, hogy a másik felünket is magunk mellett tudhassuk, de a sanyarú tények ismeretében ellehetetlenedik Mirella esetében, így a család tudata nagy megnyugvást nyújt neki szemlátomást. Másfelől a magány mellett Mirella arca kis mértékben a haláltól való félelmet is ábrázolja, hiszen az elmúlás korát éli, előtte esett el egy szerette, aki ráadásul férfi, sztereotípiáinknak köszönhetően úgy találjuk, ők az erős nem, mégis alul maradt. Tehát alapvetően nem a konkrét elszenvedő életét mutatja be, hanem aki a szenvedése során mellette áll, mégis mily módon hat ez másokra, ugyan úgy a sanyarúság soraiba kerül, még ha közvetetten is részese a betegségnek.

Szinopszis
Közel 40 együtt töltött év után az Alzheimer-kór lényegi változásokat hozott Mirella és Luigi életében. Csak férje iránti szerelme adott erőt Mirellának, hogy szembenézzen ezzel a mostoha körülménnyel. Óriási kihívások elé állítva ezzel őt. A kihívásokkal való szembenézés ellenére mégis lemondással, beletörődéssel jár. A demenciában szenvedők családja és barátai személyiségi, érzelmi, pénzügyi, szociális problémákkal is küzdenek.

Guia Besana – Baby Blues (2010-2012)
Az olasz kommunikációs tanulmányokat folytató, mára már anyává lett fotográfus különböző lelkiállapotukban láttatja az édesanyákat. Érdekelt volt a témában, alapvetően érdeklődött a női témák iránt, anyaként pedig kiváltképp. A képek voltaképp élettel teli, élénk színekkel játszó, derűs fotók, amely az anyaság szépségét hangoztatják, mégis van benne némi ború. Ezt az én meglátásom szerint az intenzív kontraszthasználattal érte el, továbbá az arckifejezések is alkalomadtán erre engednek következtetni. Jó az anyaság, élvezetes, ki tudna ellenállni egy kacagó gyermeknek, azonban egyfajta monotonitást is felfedezhetünk a képekben, ami a megfáradtságot idézi elő, üres tekintetek néznek vissza ránk olykor. Látható az anyaság kapcsán kialakuló belső feszültség, konfliktushelyzet a társadalommal, amivel meg kell küzdeniük; anyákká értek, változniuk kell tehát, felelősséggel tartoznak más iránt, saját vérük iránt, mindazonáltal megszűnnek valahol nőnek lenni, másként kell viselkedniük, mert hát példaképként kell lenniük társadalmunk elvárásai szerint. Megváltozott testkép, ami az attraktivitás elvesztésének hitébe taszítja őket. Így hát az öröm megörökítése mellett az ezzel járó keserűséget is megláthatjuk.

Szinopszis
Rögzítette azokat a pillanatokat, amelyek során a nők identitása újra- és újrafogalmazódik. Célja, hogy megörökítse azt az életszituációt, amellyel ezek az élmények társulnak.