Lifestyle

Kiderült, miért Magyarországon emelkedik legsúlyosabban az élelmiszer ára: A szakértő elmondta, mikor érhet véget ez a nehéz helyzet

Az Európai Unió országai közül Magyarországon emelkednek a legnagyobb ütemben és mértékben az élelmiszerárak. A Pénzcentrumnak Raskó György agrárközgazdász fejtette ki a jelenség okait, illetve azt is elmondta, hogy szerinte meddig fog tartani ez a nagy mértékű drágulás.

Drága az élet

A kenyér ára 60, a tej- és tejtermékek ára 50 százalékkal emelkedett az utóbbi egy évben, de nem csak ezek miatt kell mélyre nyúlnunk a pénztárcánkban, hiszen mindennek emelkedik az ára. Az olyan alapvető élelmiszereknek, mint a kenyér, a tej, a húsok, a sajtok és a rizs is drágább lett, méghozzá nálunk emelkedett a legtöbbet az ára.

Raskó György szerint a drágulásnak rengeteg oka van, de mind egyértelmű. Szerinte tavasszal kezdett elszállni az infláció, amire a kormány nem reagált megfelelően, sőt, a bevezetett intézkedések, mint az SZJA-visszatérítés vagy a 13. havi nyugdíj csak még jobban fellendítették a keresletet.

A szakember nem hagyta ki a felsorolásból a különadókat sem, szerinte ugyanis oka a drágulásnak az is, hogy a kiskereskedések áthárították ezeket a plusz kiadásokat a vevőkre az egyébként is magas infláció mellett.

A kiskereskedések mellett a termelők is megemelték az áraikat, ezért a kukorica, a búza, az árpa és egyéb fontos mezőgazdasági nyersanyagok ára is emlekedett, sőt, magasabb lett, mint bárhol máshol. Raskó szerint ez a termelői döntés nem reális, de szerinte előbb-utóbb úgyis náluk fognak maradni a termények, amit akkor muszáj lesz majd alacsonyabb áron eladniuk, ha tudják. Az agrárközgazdász szerint a külföldi árak hatni fognak a hazaiakra és szép lassan ki fog egyenlítődni ez a jelenleg igen nagy árrés. Ha sokáig fennáll az az állapot, hogy importálni olcsóbb, mint megvenni a hazait, akkor a beszerzők a külföldi áru mellett döntenek majd, ezért a magyar termelők lejjebb fogják vinni az áraikat.

Lapozz, ha érdekel, hogy a szakértő szerint mikor fognak csökkenni az árak!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.