Lifestyle

Hamarabb berobbanhat az ötödik hullám Magyarországon, mint eddig gondoltuk

Ennek is az omikronhoz van köze. Jöhet a negyedik oltás?

Már 15 esetet azonosítottak

Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak – közölte az NNK hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon. A koronavírus omikron variánsa már több európai országban erősen terjed, és ragályosabb az eddigi variánsoknál, ugyanakkor a fertőzés súlyosságának megítéléséről eltérő információk terjednek, mert még nincs kellő számú klinikai tapasztalat – írták.

Nyíri Miklós, a Neumann Labs magánlabor – ahol egy héttel ezelőtt elsőként azonosították Magyarországon az omikront – ügyvezető igazgatója az ATV-nek elmondta, napi négy embernél mutatják ki a variánst. „Vasárnapig nyolc pozitív esetet találtunk, hétfőn négyet. Ez jelentős emelkedés. A tendencia nő, míg korábban napi egy esetet regisztráltunk, átlagban ez most már napi négyre növekedett. Ez pedig a mi eseteinket tekintve már napi 5 százalékos arány” – fogalmazott a labor vezetője. Naponta 1000 fölötti minta érkezik, ebből 100-150 teszt lesz pozitív. Nagyjából száz esetenként vizsgálják azt, hogy az adott fertőzöttséget a delta vagy már az omikron variáns okozza.

Vattay Gábor, az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője szerint, ha ez valóban így van, akkor az omikron okozta ötödik hullám az előzetesen jósolt január közepe helyette, két héttel közelebbre kerülhet. Ez azt jelenti, hogy a magánlaborban tapasztalt tendencia tovább folytatódik, akkor a járvány már december végén, január elején berobbanhat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerinte esetszámban nagyobb hullám várható. A járványelemző a dán modellt alapul véve azt mondta: a járvány minden embert elér majd, a kérdés, hogy milyen szintű megbetegedést okoz. Vattay Gábor úgy véli: azok az idősek, akik augusztusban kapták meg harmadik oltásukat, a negyedik oltást is fel kellene venni a közelgő ötödik hullám miatt.

Az NNK továbbra is kéri a beoltatlanokat az első oltás mielőbbi felvételére és a korábban oltottakat a megerősítő oltás felvételére, mert mint hangsúlyozták, „minden variánssal szemben jóval nagyobb a védelem az oltással, mint nélküle”.

Sajnos a gyógyszeripari vállalat jóslata alapján még évekbe telik, hogy véget érjen a pandémia.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Forrnak az indulatok a Megasztár körül: Tóth Gabi egy közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a legutóbbi válogatón elhangzott, őt ért fricskákra. Az énekesnő nem rejtette véka alá a...
Lifestyle
A Bak megszokott napirendjét ma egy váratlan meghívás vagy ajánlat boríthatja fel.Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!
Sztárok
A hazai divatvilág egyik leglátványosabb eseményének adott otthont a Városligeti Rózsakert, ahol Demeter Richard mutatta be legújabb kollekcióját szeptember harmadikán. A nagyszabású bemutató az év...
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.