Lifestyle

A nap, amikor megszületik a fény, legyőzve a sötétséget – Így ápold a lelked a téli napfordulón

December 21. a téli napforduló, az év legrövidebb napja és a csillagászati tél kezdete. Azon kívül, hogy szerte a világon ünnepségeket tartanak ebből az alkalomból, spirituálisan is fontos nap a sötétből a fénybe fordulás ünnepe.

A téli napforduló

Megszoktuk már, hogy míg nyáron mindennap sokáig élvezhetjük az utolsó napsugarakat egy teraszon üldögélve, addig télen nem elég, hogy szinte sötétben ébredünk fel, de gyakran már munkából hazamenet ránk esteledik. A december 21-ei csúcsponton 07:27-kor kel a Nap, és már délután, azaz 15:56-kor lenyugszik, vagyis mindössze nyolc és fél óráig tart a „nappal”, 15 és fél óráig az „éjszaka” – írja a 24.hu. Ma van tehát a téli napforduló, az év legrövidebb napja, következésképpen a leghosszabb éjszakája az északi féltekén. Innentől kezdve nagyon lassan ugyan, de a világos periódus időtartama folyamatosan növekszik. A döntetlen március 20-án, a tavaszi napéjegyenlőséggel jön el, ettől kezdve a fény fölénybe kerül, a június 20-ai nyári napfordulón pedig teljes diadalt arat. Utána a folyamat megfordul, jövő decemberre ismét a sötétség lesz az úr.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A téli napfordulóhoz a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik, és ünnepségek kísérik, mint például az ókori római szaturnália, a zsidó hanuka, az afroamerikai kwanzaa, a kelet-ázsiai tungcse-fesztivál, vagy maga a karácsony, melyet Mithrász és a Sol Invictus napisten kultuszához kapcsolódóan, illetve több pogány ünnep helyett tart ma a keresztény vallás.

Spirituális értelemben is fontos nap a mai, erről többet megtudhatsz a következő oldalon. Lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.