Lifestyle

Elvileg még nem is lehetne, de sok magyar máris megkapta a harmadik oltást

Vannak, akik a háziorvostól kapták meg a harmadik oltást

"A csoportban többen vannak akik már a háziorvosuktól is megkapták az oltásukat és vannak olyanok is, akik oltóponton kaphatták meg segítségül felajánlva azért, hogy ne kelljen az olyan oltóanyagokat a csapba vagy a WC-be önteni, amik megmaradtak, amelyekre nem mentek el emberek. A csoportból én körülbelül 50-60 ilyen emerről tudok" – nyilatkozta az ATV Híradójának Englohner Beáta, a Facebook-csoport alapítója.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Komáromi Zoltán háziorvos szerint ebben az esetben is ragaszkodni kell a szabályokhoz, hiszen egy rendkívül ingoványos, kényes területről van szó.

"Abban a pillanatban, ahogy ellene megyünk a gyártók által leírt szabályoknak, illetve az állam által leírt szabályoknak, ilyenkor bármi probléma történik, egyszerűen nem lesz olyan, aki helytálljon" - fejtette ki Komáromi, aki azt is kiemelte, hogy a miniszterelnök bejelentése óta folyamatosan érdeklődnek a páciensei a harmadik oltással kapcsolatban. Ennek ellenére pontos felvilágosítást sajnos még nem tud adni, ugyanis ő sem kapta meg a megfelelő információkat. Komáromi Zoltán szerint fontos lenne, hogy a háziorvosoknak legyen idejük felkészülni, és ne az utolsó percben tájékoztassák őket.

Fotó: 123rf

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.
Lifestyle
Egyre többen vásárolnak powerbanket, vagyis külső akkumulátort az utazáshoz, de egyáltalán nem mindegy, ezt hogyan veted be.
Sztárok
Törőcsik Franciska számára a nyár idén sem a pihenésről szól. A színésznővel a Pandora x Chez Dodo eseményen beszélgettünk, ahol mesélt kedvenc nyári finomságairól, a közelgő fellépéseiről és arról...
Sztárok
Már csak egy hónap, és érkezik a mozikba a Pókember: Vadonatúj nap. Tom Holland emiatt üzent a rajongóknak is.