Milyen szerepe volt a rejtélyes esernyős embernek Kennedy elnök meggyilkolásában?

Ki az esernyős ember?

1978-ban egy Louie Steven Witt nevű férfi jelentkezett a rendőrségnél, aki azt állította magáról, hogy ő az esernyős ember. Azt is elmondta, hogy még mindig nála van a szóban forgó esernyő.

Witt elmondása szerint csak azért vásárolta az esernyőt, hogy bosszantsa Kennedyt. Évtizedekkel korábban Joseph Kennedy, az elnök édesapja Neville Chamberlain brit miniszterelnök híve volt. Neville Chamberlain pedig a náci párt békítője volt, aki egyszer Hitler magánszállására utazott, hogy magával a Führerrel simítsa el a dolgokat.

Azok, akik ellenezték Chamberlain munkásságát, hamarosan gúnyolni kezdték, amihez a jellegzetes tartozékát használták – a nagy fekete esernyőjét, amely mindig nála volt. Az 1930-as és 40-es években a fekete esernyőt szatirikus karikatúrákban használták a miniszterelnök gúnyolására, valamint a tiltakozásra. Amikor a berlini falat építették, egy csoport iskolás fekete esernyőt küldött a Fehér Házba, amelyen a „Chamberlain” felirat szerepelt.

Witt egyetlen szándéka volt azon a végzetes novemberi napon, hogy meglengesse a fekete esernyőt Kennedy felé, abban a reményben, hogy felismeri annak szimbolikáját. Azt állította, hogy egy barátja azt mondta neki: az esernyő köztudottan bosszantja Kennedyt, mivel maga Kennedy dolgozott a kiegyezésen főiskolai évei alatt. Witt úgy gondolta, hogyha meglátja a fekete esernyőt, megérti annak jelentőségét.

Bár soha nem emeltek hivatalosan vádat Louis Steven Witt ellen, vallomást tett „a merényletben való részvételéről”. A vallomásából pedig egyértelműen a derült ki, hogy nem volt előzetesen tudomása a merényletről, és éppúgy megrendült, mint a nyilvánosság többi tagja. Végül egy olyan kijelentéssel zárta a beszélgetést, ami tökéletesen leírja a történteket:

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Azt hiszem, ha a Guinness-rekordok könyvében lenne egy kategória azoknak az embereknek, akik rossz időben voltak rossz helyen, és rossz dolgot csinálnak, akkor én lennék az első helyezett.” – mondta a hatóságoknak. – Szoros második helyezett nélkül.”

Persze jogosan felmerül mindenkiben a kérdés, miért várt 15 évet azzal, hogy magára vállalja az esernyős ember szerepét? Erre azt felelte: nem tudta, hogy keresik, mert összefüggésbe hozták a merénylettel, illetve a merénylővel. Ezt vagy elhiszi az ember vagy nem, de tény, hogy állítólag nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen szerepe lett volna a merényletben és egyszerűen tényleg rossz helyen volt rossz időben.

Több mint 50 évvel a tragédia után a Babushka Lady kiléte továbbra is rejtély, és olaj a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos összeesküvés tüzére.

Oldalak

Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Egészség
Akad olyan, aki reggel nem igazán képes beállni a zuhany alá, a többség még este hanyagolná a fáradtság miatt.