Lifestyle

Két új áruházat nyit Magyarországon a Jysk

A JYSK kiskereskedelmi üzletlánc két új áruházat nyit márciusban, két másik pedig megújul. Az új áruházak Bicskén és Várpalotán nyitnak, így már 98 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon – írja az MTI az üzletlánc szerdai közlésére hivatkozva. Hozzáteszik: az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK.

Év végéig a JYSK összes áruháza megújul

2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza, több mint 3300 egység megújul. Magyarországon márciusban Vecsésen és Szigetváron nyílik meg újra a következő átalakított áruház – jegyzik meg. Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős country directora pedig arra is kitért a közleményben, hogy az online vásárlások felpörgése mellett továbbra is jelentős az igény a fizikai áruházakra, főleg a nagyobb értékű termékek, így a bútorok, matracok vásárlásánál. Mint kiderült, az új áruházak mindegyike mintegy ezer négyzetméter alapterületű lesz, s a munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra.

Egyebek mellett az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepcióval az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető – áll a közleményben. De azt is hozzáfűzik: a JYSK több mint 3300 áruházzal és webshoppal 48 országban van jelen, 31 ezer munkatárssal rendelkezik.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A JYSK-csoport forgalma a 2022/23-as gazdasági évben 5,2 milliárd euró volt. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van. A JYSK Magyarországon a 2022/23-as gazdasági évben 97 milliárd forint árbevételt ért el – részletezték.

Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen igénybe vehessék a fővárosi közösségi közlekedést, mindenképpen szükséges az érvényesítés - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.
Lifestyle
A leárazások csábítók, de vannak termékek, amelyeknél a feltűnően alacsony ár gyanús is lehet, nem véletlenül.