Július a Víz-Kecske hónapja, dackorszak újratöltve: meg kell tanulnunk nemet mondani a kínai asztrológia szerint

A változás belül kezdődik

Az előbbiekből eredően lelki fájdalmakat élhetünk meg a hónap során, de kimerítő összecsapás helyett inkább fogjuk fel tükörként a helyzetet, ami nem több, mint egyfajta jelzés arról, hol tartunk önmagunkat és a saját életünket illetően. A változás itt és most elkezdődhet egy olyan szelíd, de határozott gondolattal, reakcióval, amiből önmagunk értékelése sugárzik. Ha nem felejtjük el ezt a tanítást, és kitartóan gyakoroljuk az új fajta hozzáállást, át fog rendeződni az életünk, eltűnnek az olyan helyzetek, kapcsolatok, ahol a megalkuvás lehetett az egyetlen út.

Ettől függetlenül előállhat olyan kiélezett helyzet, amikor valóban lépnünk, döntenünk kell, ebben az esetben most mindenképpen legyünk az a szent, akinek önmaga felé hajlik a keze! Agressziómentesen, de határozottan álljunk ki magunkért, ami pedig veszni látszik emiatt, azt hagyjuk veszni, nem kár érte. A fájdalom elmúlik, és marad a gyógyulás.

A kedves, békeszerető Kecske amúgy szívesen alkot, művészkedik. Ha erre érzünk inspirációt, ne álljunk ellen. Az ezzel járó elmélyültség most igazi kikapcsolódást, feltöltődést jelenthet! Néha húzódjunk félre a világtól, és rendezzük sorainkat. Ha ezt rendszeresen megtesszük, könnyebb szembenézni mindazzal, ami odakint zajlik.
Segítségünkre lehetnek még a megérzéseink, legyünk nyitottak rájuk, mert szokatlan, eredeti ötletek merülhetnek fel, amik megoldást hoznak. Nem mindig a racionális tervezésé a pálya! Gondoljunk csak a legnagyobb tudósokra, akik olykor álmukban kapták meg a megfejtést az általuk kutatott rejtélyekre. Az arra nyitottaknak akár misztikus élményben is része lehet.
A közlekedésben, sportban és minden aktív tevékenységben legyünk most kicsit óvatosabbak a szokottnál! Semmiképpen se vegyük lazán az épségünket szolgáló óvintézkedéseket, előírásokat!
A becsület témája is fontos lesz, számon is kérhetik most rajtunk, így legyünk most figyelmesebben szabálytisztelőek és minden körülmények között korrektek.

Lapozz! A következő oldalon megtudhatod melyek a hónap legszerencsésebb napjai!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.