„Semmi sem hasonlítható a szerelem nélküli kötöttség nyomorúságához” – ezért nem ment soha férjhez a 205 éve elhunyt Jane Austen

A jelöltek

Jane elsőként egy családi baráttal, az ír származású Thomas Lefroyjal került közelebbi kapcsolatban. Több alkalommal jelentek meg különféle eseményeken és az írónő gyakran mesélt leveleiben nővérének az együtt töltött időről. 1796 januárjában aztán egy igen különös levél érkezett Cassandrának: „Erősen arra számítok, hogy ajánlatot kapok majd barátomtól az este folyamán. El kell azonban utasítanom, hacsak meg nem ígéri, hogy megszabadul a fehér kabátjától.” A levél tartalma máig lázban tartja az irodalomtörténészeket, hiszen nem tudjuk biztosra, hogy megtörtént-e az a bizonyos lánykérés és a fehér kabátról sem esett több szó későbbi fennmaradt levelekben. Mindazonáltal Jane Austen és Lefroy kapcsolata ekkor bizonyosan véget ért, hiszen a férfi hamarosan visszatért Írországba, ahol később a legfelsőbb bíróság vezetőjeként vált ismertté.

Ezt követően 1802-ben nyílt az írónőnek újabb lehetősége a házasságra. Ekkor a maga 27 évével már vénlánynak számított, így nem kisebb meglepődést okozott a társaságban, mikor a nála 6 évvel fiatalabb Harris Bigg-Wither feleségül kérte. Jane igent is mondott az ajánlatra, de a jegyesség nem tartott sokáig, a lány 24 órán belül felbontotta azt. Máig nem tudni pontosan, hogy mi vezette erre a döntésre. Egyesek szerint a gyászoló nővérével való együttérzés (aki éppen ekkor vesztette el vőlegényét) állhat az ügy hátterében, mások az évekkel később unokahúgának írt levélre mutatnak, miszerint Jane nem akart szerelem nélkül házasodni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egy lehetséges szerelem

A fent említetteken túl még egy esetről tudunk, ahol Jane-nek esélye nyílt a szerelemre, bár a történet elég tragikus véget ért. Az Austen család Bathban töltött évei alatt rendszeresen lejárt a tengerpartra és az egyik nyaralásuk alkalmával Jane megismerkedett egy igen szimpatikus fiatalemberrel, akivel állítólag rögtön egymásba is szerettek – írja a she.hu. Bár útjaik elváltak, Jane a lelkére kötötte ifjú szerelmének, hogy amint lehet, látogassa meg őket újból. Nem sokkal később viszont a férfi halálhíréről értesültek a parton. A tragédiáról Jane nővére, Cassandra, a húga halála után mesélt az unokahúgainak, majd évekig nem is írtak róla, így a történet valódiságát érdemes fenntartásokkal kezelni. Egy azonban biztos: ha átélni nem is élte, írni szívszaggatóan tökéletesen tudott a szerelemről és ez az ajándéka vélhetően örökre velünk marad.

Négyszázhetven éve, 1552. július 18-án született II. Rudolf, a német római császár és egyben cseh-magyar király, aki szentül hitt a babonákban és példátlan műkincsekkel rendelkezett.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Utazás
Bár teljesen elkerülni nem lehet, a tudatos autóápolás jelentősen csökkenti a kockázatot, és megóvja a fényezést attól, hogy a madarak nyomot hagyjanak rajta.
Sztárok
A holland királyi család fiatal hercegnője egyre gyakrabban kerül a reflektorfénybe: nemcsak feltűnő szépsége, hanem kifinomult, mégis modern öltözködése miatt is sokan rajonganak érte.
Sztárok
II. Erzsébet királynő halálával nemcsak egy rendkívüli, hetven éven át tartó uralkodás ért véget, hanem fia, Károly élete is egyik pillanatról a másikra örökre megváltozott.
Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...