Műkörme alapján, fotókról azonosították be Irinát saját lányai: drónfelvétel is rögzítette, ahogy lelövik az oroszok
Iryna Filkinának nagy tervei voltak erre az évre. Áprilisban töltötte be az 53. életévét, és magára akart koncentrálni, miután az elmúlt három évtizedet fáradhatatlan munkával és két lánya nevelésével töltötte Kijev külvárosában.
Beiratkozott egy kozmetikai tanfolyamra is
Filkina 2022 elején beiratkozott egy kozmetikai tanfolyamra Anastasia Subacheva helyi sminkesnél. Valentin-napra még egy piros manikűrt is csináltatott, egyik körmére még egy szívet is rajzoltatott, mert elkezdte szeretni magát - mondta Subacheva a CNN-nek.
Tervei azonban február végén meghiúsultak, amikor Oroszország megszállta Ukrajnát. Lányai úgy döntöttek, hogy elmenekülnek Lengyelországba, de Filkina ott maradt, hogy segítsen az embereknek. Lánya szerint egy hetet töltött a bucsai Epicenter bevásárlóközpontban, ahol ételt adott az ott menedéket kereső embereknek, és főzött az ukrán hadseregnek. Március 5-én Filkina megpróbált elutazni az egyik autóval, amely az embereket evakuálta a bevásárlóközpontból, de mivel nem talált helyet, úgy döntött, hogy hazabiciklizik.
Filkina egyik lánya, a 26 éves Olga Shchyruk elmondása szerint könyörgött anyjának, hogy aznap ne kerékpárral menjen haza, megkérte, hogy a következő vonattal hagyja el a várost.
"Mondtam neki, hogy ott nem biztonságos. Oroszország megszállta az egész várost, embereket öltek" - mondta Shchyruk a CNN-nek. "Olga, nem ismered az anyádat, én hegyeket tudok megmozgatni!" - válaszolta Filkina lányának.
Lapozz!
Oldalak
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.