Soha többé nem fogsz horkolni, ha ezt eszed lefekvés előtt: tanulmány bizonyította, mennyire hatásos ez az étel

Egy friss tanulmány összefüggést talált bizonyos ételek fogyasztása és a horkolás, valamint az alvási apnoe között.

Megéri kipróbálni

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ahogyan a The Sun is írja, a kínai Chengdu Egyetem 400 ezer brit bevonásával készített nemrégiben egy tanulmányt, mely arra vonatkozott, hogy hogyan csökkenthetik bizonyos ételek az alvási apnoe kialakulásának kockázatát. Az alvási apnoe egy olyan alvászavar, mely során az érintett személy alvás közben ismétlődően légzésszüneteket tapasztal, amelyek néhány másodperctől akár több mint egy percig is tarthatnak. Ez a légzéskimaradás a légutak részleges vagy teljes elzáródása miatt következik be, és gyakran horkolással, felszínes alvással, valamint napközbeni fáradtsággal jár. Az állapotnak két fő típusa van: az obstruktív alvási apnoe, amelyet a felső légutak elzáródása okoz, valamint a centrális alvási apnoe, amely az agy légzésszabályozó mechanizmusainak zavarából ered. Kezelés nélkül az alvási apnoe komoly egészségügyi kockázatokat jelenthet, például magas vérnyomást, szívbetegségeket és stroke-ot. Erre nyújthat megoldást egy bizonyos étel fogyasztása a szakemberek friss kutatása szerint – galériánkban találod a részleteket!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Váratlan szituációban találja magát a Rák számára. Napi horoszkóp.
Sztárok
A királyi hölgyek minden megjelenése, valamint színválasztása egy-egy üzenet hordoz, ráadásul nemcsak stílust, hanem személyiséget, magabiztosságot és diplomáciai érzékenységet is közvetítenek.
Lifestyle
A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.
Lifestyle
Tudtad, hogy a háziállatok nemcsak aktívabbá és színesebbé teszik a mindennapjaidat a sétákkal és a játékidővel, hanem időskorban az agyműködésedet is támogatják? Erre világított rá egy új kutatás.
Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.