Lifestyle

Navalnij után újabb ellenzéki aktivista lelte halálát a börtönben

Meghalt a börtönben Ihar Lednyik fehérorosz ellenzéki aktivista - közölte kedden egykori pártja és egy politikai foglyokkal foglalkozó civil szervezet. Az aktivistát Aljakszandr Lukasenka elnök rágalmazása címén ítélték elzárásra.

2022 decemberében vették őrizetbe

"Ihar Lednyik, a fehérorosz Szociáldemokrata Párt (Hramada) egykori tagja, aktivista és újságíró elhunyt a börtönben. Hatvannégy éves volt" - közölte a több mint ezer politikai foglyot számon tartó civil szervezet a Telegram üzenetküldő alkalmazáson. A hírt a Vjaszna jogvédő szervezet is megerősítette.

Az aktivistát 2022 decemberében vették őrizetbe, és háromévi börtönre ítélték az elnök rágalmazása címén, miután megjelentetett egy cikket a Szociáldemokrata Párt lapjában.

Pártja szerint a börtönben "jelentősen romlott" az állapota.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A civil szervezet, amely szerint a férfi bélpanaszok miatt műtéten esett át, és szívpanaszai is voltak, nem közölte sem a halál okát, sem pontos időpontját.

A Vjaszna honlapján a szociáldemokrata pártlapra hivatkozva az írta, hogy az aktivista halálát szívleállás okozta. Az orvosok megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A férfi egy minszki kórházban halt meg, ahová a babrujszki fegyenctelepről szállították, ahol a büntetését töltötte.

Az emberi jogi szervezet szerint 2021 óta Ihar Lednyik az ötödik politikai fogoly, aki börtönben halt meg. A Vjaszna szerint jelenleg több mint 1400 politikai fogoly van Fehéroroszországban - írja az MTI.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette, hogy nem az ő hatáskörükbe tartozik a döntés arról, mikor adják ki Alekszej Navalnij holttestét a hozzátartozóknak - írja az MTI.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!