Lifestyle

Ha ezeket az apró jeleket észleled magadon, már csak néhány nap van hátra az életedből

A születés és a halál az emberi élet két szélső pontja, egyszersmind legnagyobb traumája. Két biológiai élettény, mely közé beékelődik néhány évtizednyi élet. Mindkettő fölénk magasodik, túlmutat ítélőerőnk határain, ezért hát különösen nehéz szembenéznünk velük.

Így viselkednek a betegek élet és halál határzónájában

A halál persze összességében jóval nagyobb trauma, mint a születés, hiszen az előbbire az ember gyakorlatilag egy egész életen át "készül". Ötvenes-hatvanas éveiben legalábbis szinte mindenkit elkezd élénkebben foglalkoztatni a halál, az elmúlás gondolata, ami természetes is, hiszen a haláltól való félelem, az élet "fonalába" kapaszkodás olyasfajta evolúciós örökség, ami genetikailag van belénk kódolva.

Óriási probléma, hogy a nyugati társadalmak jelentős részében még mindig tabutémaként kezelik a halált. Sajnos még mindig bevett "gyakorlat", hogy a végstádiumú betegeket - a haldoklókat - "elszeparálják" a külvilágtól (lehetőleg egy egészségügyi intézményben), mintha a puszta közelségük, a látványuk, a hangjuk hozzánk is "közeleb sodorná" a végzetet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A halál persze misztérium, melyet földi pályafutásunk során sosem érthetünk meg a maga teljes valójában (az örökbecsű bon-mot szerint az életet is csak akkor érthetjük meg igazán, ha meghalunk), ám ha makacsul eltartjuk magunktól, megpróbáljuk a rejtelmesség sűrű ködébe burkolni, az csupán a téma iránt táplált frusztrációnkat, szorongásunkat fokozza.

Sokan még arról sem beszélnek szívesen, hogy melyek azok az apró, de fontos jelek, amik egyértelműen sugallják, hogy egy haldoklónak már csupán néhány nap van hátra az életéből. A Mirror cikke azonban összegyűjtötte ezeket az elsőre jelentéktelennek tűnő, mégis döntő fontosságú részleteket.

Lapozz tovább, galériánkból kiderül, hogyan is viselkednek a súlyos betegek, amikor élet és halál határmezsgyéjére kerülnek!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.