Minden nap 1 kanál ebből a fűszerből, és magától kezd el égni a zsír

Így járul hozzá a diétához
A feketekömény hatásmechanizmusának alaposabb megértése érdekében a kutatócsoport sejtes kísérleteket is végzett, azaz magukat a sejteket vizsgálták, nem az egész szervezetet. Az eredmények azt mutatták, hogy a feketekömény-kivonat gátolja az adipogenezist, vagyis a zsírsejtek kialakulását és érését, miközben blokkolja a zsírcseppek felhalmozódását és a sejtek differenciálódását. A kutatás vezetője, Kojima-Yuasa Aikko professzor így nyilatkozott: „Ez a vizsgálat erősen alátámasztja, hogy a feketekömény magjai valóban hasznosak lehetnek az elhízás és a civilizációs betegségek megelőzésében. Nagy öröm volt látni, hogy a feketekömény kézzelfogható, mérhető vérlipidszint-csökkentő hatást mutatott az emberi kísérlet során.” A professzor hozzátette: „Reméljük, hogy hosszabb távú és nagyobb léptékű klinikai vizsgálatokat is tudunk végezni, hogy alaposan feltérképezzük a feketekömény anyagcserére gyakorolt hatásait. Különösen érdekel minket a cukorbetegség inzulinrezisztenciájára és a gyulladásos folyamatokra gyakorolt hatása.”
A feketekömény ráadásul kifejezetten olcsó és könnyen beszerezhető fűszer, mindössze pár száz forintba kerül – ez különösen vonzóvá teheti azok számára, akik szeretnének egyszerű, pénztárcabarát, mégis hatékony módszert találni a testsúly és a koleszterinszint optimalizálására. Emellett a korábbi kutatások is számos egészségügyi előnyt tártak fel: a feketekömény például rákellenes hatással is rendelkezik. Egy 2021-es tanulmány szerint az aktív hatóanyaga, a timokinon, elősegíti a vérképzőszervi rákos sejtek elhalását. A 2018-ban végzett vizsgálatok pedig azt mutatták, hogy a timokinon képes lehet megakadályozni a mellrákos sejtek áttétképződését, vagyis a daganat terjedését a szervezetben.
Leadfotó: 123rf
Forrás: The Sun
























