Levélpapír, szalvéta, autóskártya – Te mit gyűjtöttél gyerekkorodban?

Az iskola előtt vártuk a gyerekeket, amikor megjelent egy anyuka azzal a gyönyörű weimari vizslával, akit már a kutyasuliból ismertünk. A kutya egy akkora ágat hozott a szájában, hogy a sarkon befordulva felakadt az épület oldalán. Őrület! Ha a gyerekek kinőnek ebből a korszakukból, gondoskodnak a kutyáink róla, hogy mindig legyen otthon egy jó kétméteres gally! – nevettünk a gazdájával.

Van az a gyűjtögetős időszak, amikor teli zsebbel és kézzel érünk haza a játszótérről, meg mindenhonnan. Kicsi kavics, pici virág, törött csigaház, fújj, mi az?! Aztán nagyobbacska óvodás, iskolás korban már az ugyanabból többet a motiváció. A gyerek elkezd csoportosítani, sorozatot alkotni (anya meg posztolni a Facebook-csoportba, hogy „bolonyait cserélnénk kolbászra”).

Bezzeg a mi időnkben!

Felidéztem, hogy mi miket gyűjtöttünk gyerekkorunkban. Autóskártyát a fiúk, levélpapírt a lányok. A Lutra unisex volt. Ezek sem a járda mellett nőttek, az biztos. De arra határozottan emlékszem, hogy sok időbe telt, amíg egy-egy darabbal gyarapodott a gyűjteményünk. Áhítoztunk, várakoztunk, cserélgettünk, rendezgettünk, újra és újra. Ez volt a lényeg, ami elsikkadhat a szupermarketek felpörgetett gyűjtési akcióiban. Hogy aztán bosszankodva ráolvassuk a gyerekre két hét múlva, hogy „Meg se becsülöd, amit kaptál! Bezzeg a mi időnkben!”

„De mindenkinek van már, csak nekem nincs!”

Kétségtelen, hogy a „mindenkinek”, vagy a „senkinek” és a „csak nekem” szókapcsolatokkal sok mindent el lehet érni a szülőknél. Ha belénk nyilall egy rossz emlék a saját gyerekkorunkból, talán, amikor minket közösítettek ki, vagy megnyomja a szülői hiúságunkat, hogy „pont az én gyerekemnek ne legyen?!” Nehéz ellenállni, józanul mérlegelni a párszáz forintos kacatok fölött, amikor elsősorban nem az ár az akadály (amíg össze nem adjuk a sok aprót).

Segít, ha különbséget teszünk a gyűjtés és a halmozás között

Ideális esetben a gyerek valami olyanra kattan rá, ami a megszerzés és bekebelezés mulandó aktusán túl is fenntartja az érdeklődését akár azzal, hogy nyitott végű játékot kínál. Vagyis többfélét lehet vele játszani. Vagy a nyiladozó személyiségének a másoktól való különbözőség, a valakikkel való azonosulás markáns kifejezését szolgálja. Például én szeretem a kutyákat, ezért kutyás matricákat, képeket, játékokat gyűjtök, a testvérem pedig a cicásakat.

Gyűjtögetésben a gyerek megélheti a rendszerezés, csoportosítás élményét, ami már egy fejlettebb logikai szinten történik, és a csere-berét a társakkal, ami pedig a szociális készségeit fejleszti. Ami ettől eltérő formában nyilvánul meg, csupán felhalmozásra ösztönöz, nem pedig a gyűjtögetés örömét élteti. Előbbit jobb volna elkerülni, míg utóbbit támogatni.

Hogyan tegyük?

1. Nézzük meg jól, hogy milyen gyűjtési hullámnak ülünk fel: szemetet termelünk, vagy olyan minőségű az a tárgy, hogy majd a kisebbek is megörökölhetik?
   – Emlékszem még arra az érzésre, amikor előkerült a padlásról a nővérem szalvétagyűjteménye. Micsoda kincs volt! Nagy becsben tartottam. Ahogy minden bizonnyal a férjem is a kisautóit, amiket aztán megörökölhetett a fia, mert még mindig egyben vannak.
   _
2. A „minél több” a szempont vagy a különleges, egyedi darab megszerzése a mérce?
   – Ösztönözhetjük, hogy listát vezessen a gyűjteményéről. Külön azokról, amikből több van és cserére szán. Jobban átlátja, megbecsüli a darabjait és észrevétlen gyakorolja az írást is. Ha még nem tud írni, lerajzolhatja őket egy albumba. Nyilván ne erőltessük a gyerekre a „szuper ötleteinket”, csak említés szintjén érdemes, hátha rákap.
   _
3. Figyeljük meg, hogy érdekli-e a gyereket a már meglévő darabok pakolgatása, rendezgetése, vagy még nem ott tart? Ezért csak addig érdekes számára, amíg meg nem szerezte.
   – Sokat mondó, ha csupán kezelhetetlen mennyiséget képez a játékhalom a gyerekszoba közepén, meg elszórtan a lakás többi pontján. Ebben az esetben célszerű a már meglévő játékai felé irányítani a figyelmét úgy, hogy együtt vesszük elő. Meglehet, hogy számára a figyelmünkből, az együtt töltött időből van kevés, nem a játékszerből. Szívességet teszünk magunknak is, ha elejét vesszük ezeknek a folyamatoknak, mielőtt oda vezetnének, hogy ráadásképpen összeveszünk a gyerekkel, amikor ránk marad az elpakolásuk. Mennyivel jobb volna játékkal tölteni azt az időt helyette!
   _
4. Érdekes tisztán látnunk azt is, hogy ő szerezte-e meg: cserélte, tette-e érte bármit, vagy mi éltük ki a vadászösztönünket? (wink-wink) Azzal sincs baj, csak akkor ez nem a gyerek gyűjtése lesz, sem játéka pár napnál hosszabb ideig, sem felelőssége, hogy rendben tartsa, hiszen különösebben nem kötődik hozzá. Csalódni fogunk minden jószándékunk ellenére.

Támogatok minden olyan tevékenységet, ami erősíti a szülő-gyerek kapcsolatot, de legalábbis nem okoz plusz feszültséget. Ennek lehetősége benne van a gesztenye gyűjtésben, de a gumimütyűrök rendezgetésében is. Mégis jó, ha tudjuk: egy tevékenység támogatásával értékrendet is formálunk.

Fotók: 123rf.com