Kutyavállalásról anyaszemmel - Olvasd el, mielőtt belemész!
Azért jó a kutya a gyereknek, mert megtanul gondoskodni egy másik élőlényről, felelősségteljesebb és empatikusabb lesz, hűséges barátra talál. Elméletileg. Gyakorlatilag ennél sokkal összetettebb feladat vár arra a szülőre, aki az aranyhalnál aktívabb házi kedvencet fogad a családjába. És nem oldalba rúgással idomít.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Egy évvel ezelőtt fogadtuk örökbe a kutyánkat. Párszor azért eszembe jutott az az e-mail, amit a menhelynek küldtem előtte... „Nem hirtelen felindulásból írunk. Pár éve már fontolgatjuk.” Milyen helyesen fogalmaztam! Egészen azt sugallja, mintha át is gondoltuk volna minden aspektusát. Persze azt átgondoltuk, amiről gondoltuk, hogy át kell gondolnunk, de erre is kb. annyira lehet felkészülni, mint a gyerekvállalásra. „A kutyatartás költségeivel tisztában vagyunk és vállaljuk.” Igen, ez a levélrészlet is eszembe jutott már másnap, amikor fülgyulladása lett a kutyusnak. Egy hét múlva ivartalanítás és a farkaskörmeit is le kellene szedni. Felötlött bennem kifelé jövet a kutyaboltból, ahol nyilván megvettem, ami kell, és nyilván többet fizettem már az állatorvosának is, mint a nőgyógyászomnak.
„A menhelyes fotók nézegetése a házasok Tindere.”
Három estét töltöttünk azzal a férjemmel, hogy altatás után kutyafotókat nézegettünk az ágyban összebújva. Jujj nagyon rossz érzés volt, ahogy kiszórtuk a rostán azokat, amelyikek nem tetszettek! Az „ez sem, ez sem, ez sem” kommentárokat gondosan átfogalmaztuk arra, hogy „nem ő vár ránk, nem ő az, érte más jön majd”.
„Azért ezek a kutyások se normálisak, hogy úgy beszélnek a kutyájukról, mintha a gyerekük lenne!”
Aztán az a prézliszín, asszírszemű kiskutya, akinek még az első estén bökött a fotójára a férjem, hamarosan felvette a nevét és megkapta hozzá a Mátyás keresztnevet. Anyukámat és nővéreimet annak rendje és módja szerint meggratuláltam egy képpel, hogy gyarapodott a család. És akkor még nem is sejtettem, hogy másfél héttel később, vicc nélkül úgy festek majd a tükörben, mint aki egy újszülöttről gondoskodik.
Gondoskodni királyság!
Az Enchantimals főhősei és kis kedvenceik egy olyan világba repítenek, ahol a barátságnál és a gondoskodásnál nincsen fontosabb. A királyi kalandokban most egy új, csillogó birodalmat fedezhetsz fel és rengeteg új barátra lelhetsz.
Meglepő módon nemcsak én váltottam vissza gyermekágyi üzemmódba két hétre – lokátor fülek éjjel, kabát alatt pizsiben sétáltatás 6-kor, gügyögés a deddel ebbel –, hanem apa is. És a kapcsolatunk is. Eleinte szívderítő volt látni, ahogy benne is atyai érzéseket kelt a kis eb. Például első este magától értetődőnek vette, hogy mellette kell aludnia a földön. Lemondott az esti moziról, nehogy megijedjen a félős kutyuska. Összebútorozott velem a kanapén. Hozta a kávét, amit az első napsugarakkal együtt kortyoltunk el a kertben, gyönyörködve Matyi – Mátyusz, Mátyus szomszéd, Mátyás király, Matyuska – szobatisztaságának jeleiben. Mintha lett volna már egy ilyen időszak az életünkben!
Megállapítottuk, hogy egy kutyanap kb. egy gyerekévvel ér fel. Amikor tíz percen belül ötödjére néztem farkasszemet a kanapén lapító ebbel, hirtelen ott találtam magam érzelmileg, amikor a másfél éves Jonatán meredt rám az asztal túlfeléről, félig felöltöztetve. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne akarjam levenni vagy lezavarni a kutyát a kanapéról! Helyette lehívtam és megmutattam a saját helyét. Rövidesen kiviláglott, hogy amíg nekem ez a párhuzam segít adaptálódni a gazdi szerephez, addig apát pont ez riasztja el. Mintha lett volna már egy ilyen időszak az életünkben.
„Már nemcsak arra gondoltam, hogy kikkel bandázzon Jonatán, hanem hogy melyik kutyussal tud majd a Matyika?”
Így történt, hogy az éjjeliszekrényemről Jan Fennell Kutyapszichológiája kitúrta Yalomot. A napirendből felszívódott a gyerekmentes időm. Lett helyette kutyás / kutyás és gyerekes, ami a széthagyott-rágott-hordott cuccok és kutyagumi összeszedésével, túl nagy kutyaház rendelésével és visszacserélésével, fokozott ruha- és szőnyegmosással, játékkal telt. Aggódtam, hogy hol lesz a kutya, ha nem jöhet majd velünk? Mikor hagyjuk először egyedül? És kint vagy bent?
Miközben megállapítottam, hogy ha eddig csak kicsit volt regresszív állapotban a gyerek a tavaszi covid-helyzettől érintve, akkor most már annál jobban az új jövevény miatt. Tiszta hülyén érthetően viselkedett! Túltette magát azon, hogy Matyi nem kiscica, de újabb csalódásra adott okott, hogy nem cipelheti kénye-kedve szerint. Nem lehet vele acsarkodósat játszani, és a labdát se hozza vissza, ha meg elveszi tőle, akkor rámorog. Kellett nekem ez?! Máskor meg ügyesen gondoskodott róla, takarított utána, aztán egyszer csak ő is kutya lett, tálba kérte a vacsorát.
Gyanítottam, hogy ez már a helyzet feldolgozását szolgáló belső munka része. A gyerekek szeretnek az állatok bőrébe bújni. Elképzelni, eljátszani, hogy milyen lehet más valaki helyében lenni, és akként kapcsolatba lépni a környezettel. Szórakoztatja őket, ahogy apa megriad az oroszlántól, vagy cicaként gömbölyödhet anya ölébe, éppen amilyen élményre szüksége van. Jonatán kutyaként vakkantgatva próbálta megértetni velem, hogy mit szeretne. Erre a megélésére később hivatkozhattam: „Minket se ért mindig a Matyi, ezért nem kell rá haragudni, amikor mást csinál. Majd a kutyasuliban megtanítják rá!” – ahol végül minket tanítottak meg arra, hogy hogyan bánjunk jól vele, és ő ennek eredményeképpen tudott alkalmazkodni hozzánk.
„Én annyi pénzért se adnám ezt a Matyuszkát, amiből a világ összes játékát meg tudnánk venni!”
Persze ez csak egy kiskutya, nem gyerek, mégis teljesen felkavarta a családi életünket. Onnantól kezdve nem csak egy „kiskorú” volt ránk bízva és ő sem egymagában alkotta azok körét, akiben gyönyörködünk, akit tanítgatunk, szemmel tartunk, aki rendetlenséget csinál, akiről gondoskodunk. (És akinek a fotóját beállítjuk háttérképnek.) Szóval „megszoksz vagy megszöksz” „ismersz olyat, aki túlélte” „nincs más hátra, mint előre!” „nem véletlen, hogy így alakult” és „hallgass a megérzéseidre” közhelyeken és rigmusokon át hagytuk magunk mögött az első hónapok káoszát. Hiszen Matyi kutya csak ránk várt, hogy hazahozzuk és mind a négy tappancsával rátapintson a gyenge pontjainkra, miközben boldogan simogatjuk ölünkbe hajtott kis fejét.