Énidő, öngondoskodás, töltődés – te melyiktől mászol falra?
Megértelek, ha mindhárom kifejezéstől falra mászol, mert én is így vagyok vele. Az énidő szóösszetétel nekem pont azt az esetlen állapotot sugallja, amikor anya kap(!) egy órát arra, hogy kipihenje a 168-at. Az „ön” szóval kezdődő szavainknak meg eleve nem túl jó a reputációja: öntelt, önelégült, önveszélyes, önsorsrontó. Tölteni meg az elektronikus eszközöket volt szokás, míg el nem kezdtük használni magunkra is ugyanazokat a kifejezéseket, amiket a gépekre: működik, lerobbant, elketyeg, beindult. Van rá 800 karakterünk, hogy mégis jó barátságba keveredjünk mindhárommal, mert a mondanivalójuk jelentős.
Ritkán hallom azt, hogy az édesanyához rendszeresen odalépne a nagyszülő vagy a párja, valamelyik családtagja azzal, hogy menj el sétálni, vagy csak úgy lenni, kikapcsolódni, „addig én átveszem a kicsit!” Értjük, hogy mindenkinek megvan a maga dolga, apának se lett kevesebb és sokunk szüleit még igen aktív korukba éri a nagyszülőség. Talán az édesanya is úgy van vele, ahogy a környezete, hogy neki most ez lett a „munkája”. Mégis belátható, hogy a kisgyermek gondozása egy másfajta terhelés minden szempontból, mint amihez korábban már megedződhettünk. Mondhatjuk: ezúttal tényleg önmagunkkal „dolgozunk”. A testünkkel, a pszichés állapotunkkal, a lelkületünkkel, személyiségünk rejtett vonásaival, minden porcikánkkal. Belátható hát az is, hogy még inkább felelősséggel tartozunk magunkért. Közelítünk az öngondoskodáshoz.
FemAnyu - kendőzetlenül az anyaságról
Azt mondják, gyereket nevelni mindenki tud. Tegye fel a kezét, akinek vannak kétségei, problémái és óriási szíve, amivel a békés megoldásokat keresi! Nektek szól a FemAnyu.
A szerző: Fekete Imola, a Nekünk bevált könyv szerzője, online mentálhigiénés tanácsadó.
Ha anya jól van, a gyerek is jól van
Nem is tudom, hogy mikorra hittem el ezt a mondatot. Nem csak elvben, hanem úgy tényleg, tevőlegesen. Tenni kell azért, hogy jól legyünk. Ráadásul előre tervezetten, tudatosan. Hányszor buktam el ezen, Anyám! Akkoriban kezdtem kapiskálni, hogy az énidő hosszánál lényegesebb kérdés, hogy mivel töltjük meg. Ha észrevétlenül elpötyögjük a telefonon, akkor az eltelt idő felett érzett sajnálattól megzuhanva ott folytathatjuk a kisbabás mindennapokat, ahol felfüggesztettük az „énidő” okán. A szellemi, lelki feltöltődés hiányától a babarózsaszín is kifakul...
„Úgy, hogy jót akarsz magadnak!”
Vannak olyan napok, amikor minden balul sül el. Nyűgös a gyerek, türelmetlen a szülő, és csak sodródunk az eseményekkel. „Hogyan lehet ebből kijönni?” – elgondolkodtatott egy kliensem kérdése, amire azt találtam válaszolni: „Úgy, hogy jót akarsz magadnak!” Ez volt a rövid válaszom. A hosszabb meg az, hogy csak a felnőtt tud fordítani a „közhangulaton”, még pedig úgy, hogy kiemeli a fejét a sodrásból – és mint egy szurikáta mama –, körbe néz, hogy miben is vannak azzal a gyerekkel? Végig lehet csinálni a napot, sőt, többet is egymás után úgy, hogy összeszorított foggal zsémbeskedünk a gyerekünk fölött, aki mitől, mitől nem, szintén egyre elviselhetetlenebb. Talán még tudatában is vagyunk annak, ahogy a kifakadás felé tartunk, mégse állítjuk meg.
A fenti logika szerint, mintha nem akarnánk, hogy jó legyen nekünk. Mintha nem engednénk meg magunknak! Sanda gyanúm, hogy itt van a kutya elásva.
Ha egészen korai élményeink vannak arról, hogy a környezetünk nem veszi figyelembe a szükségleteinket, vélhetően nem tanultuk meg azt sem, hogyan kommunikálhatnánk róla. Esetleg pont az elhallgatására kaptunk megerősítést, attól voltunk mi „jó” gyerekek, akik abban bíztak, hogy majd csak rájuk is figyelnek. Ezzel a tapasztalattal és fontos tapasztalatok híján a szülői szerep tanulásra késztet.
![anyuka, szülő, nehéz nap, otthon, gyerek, szoba, kanapé](/sites/default/files/images/anyuka_szulo_nehez_nap_123rf.webp ""Végig lehet csinálni a napot, sőt, többet is egymás után úgy, hogy összeszorított foggal zsémbeskedünk..."")
Mindig a szeretetet válaszd!
Tapasztalatom szerint attól érezhetjük jobban magunkat egy nehéz napon – ha éppen nincs segítségünk, azaz magunkra vagyunk utalva –, hogy megpróbáljuk visszanyerni a kontrollt az események felett. Ettől érezhetjük újra kompetensnek magunkat, amire egy sor kellemes érzés indul meg bennünk. Egyszerűen újult erőre lehet kapni attól, hogy megéljük, ahogyan pár perc leforgása alatt felülkerekedünk a nehéz érzéseinken. „Milyen mondat segítene neked ilyenkor abban, hogy meg tud tenni ezt a kiemelkedést, körbetekintést? – kérdeztem az édesanyát. Az én mondatom egy amerikai pszichológustól van, és így hangzik: „Always choose love.” Nos, ültem én már úgy az ágy szélén, hogy ezt mantráztam magamban – „Mindig a szeretetet válaszd!” –, de nem találtam sehol. Megdöbbentő volt, hogy nem és nem érzem azt, amit máskor, amikor hozzám bújik a fiam vagy reggel megölel. Pedig tudom, hogy a szeretetem valós. Csak abban a pár percben nem férek hozzá. Nem tudok belőle meríteni. Leginkább ordibálnék, piszkosul leteremteném azt a gyereket!
![nő nyugalom fotel széle fáradt ideges](/sites/default/files/images/no_nyugalom_fotel_123rf.webp ""...van értelme az ágy szélén szuszogni és hinni."")
Öngondokodás-e az, hogy nem teszem?
Hogy csak ülök az ágy szélén – kiviharzottam a fürdőből –, mantrázok egy mondatot és mélyen hiszem, hogy pár percen belül megtalálom a szeretetet magamban. Ami majd nem hagyja, hogy olyasmire vetemedjek, amit biztos megbánnék utólag – és amit nem lehetne gyereknevelésnek hívni. Minden, ami valós „pedagógiai” értékkel bírhatna, azt csak azután bírjuk produkálni, hogy lehiggadtunk. És itt jön a jutalom! Az énidő, a töltődés, az öngondoskodás eredménye, hogy rájövünk, mire van szükségünk ahhoz, hogy egy nehéz napon is föl tudjuk emelni a fejünket. El tudjunk lépni a gyerektől, amikor olyan sérelmeink löknének felé, amiről ő nem is tehet, és ami nem a határok empatikus kijelölésére irányul. És el tudjuk hinni, hogy van értelme az ágy szélén szuszogni és hinni. A szeretetet választani, amihez ÖN-magamon keresztül vezet az út.
Gimnazista koromban sokat utaztam busszal, vonattal, és mindig vittem magammal egy Schaffer Erzsi-kötetet. A sorain keresztül szívmelengető történetekbe léphettem át. Olyan szemmel látott és láttatott hétköznapi jeleneteket, hogy elhittem, bármelyik sarkon várhat egy nagyszerű történet engem is. Szeretnék emlékezni és emlékeztetni erre az érzésre. Hasonló történt velem a hétvégén.
Leadfotó/Fotók: 123rf.com
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
