Meglepő okok: ezért nem tudsz fogyni a hasadról

Rossz gyakorlatokat végzel
Sokan a hasizom gyakorlatokra teszik fel az életüket, mondván, azoktól majd jól lefogynak és szuper, lapos hasuk lesz. Igen, a hasizom gyakorlatok nagyon hasznosak, és valóban formálják a pocakot, de elsősorban azokat az izmokat erősítik, amik a zsírszövet alatt vannak. Vagyis a kockák rejtve maradnak egészen addig, amíg a hájat el nem tünteted onnan. Érdekesség, hogy nem létezik olyan, hogy helyi zsírégetés: ha sportolsz, akkor a tested minden részéről olvasztod a kilókat.
Nem alszol eleget
Kutatások bizonyítják, hogy a kevés alvás megnöveli az éhségérzetért felelős grelin hormon szintjét és csökkenti a jóllakottságért felelős leptin hormon szintjét. Az alacsonyabb leptinszint miatt evés után is éhesek leszünk, a grelin pedig még tovább fokozza a problémát azzal, hogy serkenti az étvágyunkat. Nem csoda tehát, hogy egy fájóan rövid éjszaka után jól be fogunk lakmározni. Egy normális, kb. 8 órás alvás alatt a leptin szintje megemelkedik és alvás közben azt jelzi a szervezetünknek, hogy nem kell ennie. Napközben viszont a szint csökken, mivel akkor már szükségünk van a táplálékra.


























